Fiatalok Konferenciája

ELTE TDI, Művelődéstörténet program, harmadév. Kapcsolat: kovacs.dori93@gmail.com

Kovács Dóra vagyok, az ELTE TDI Művelődéstörténet Doktori Programjának harmadéves doktorandusza. Disszertációm témája ecsedi Báthory István országbíró (1555-1605) udvara, földesúri famíliája. Az utóbbi időben a kutatásaim fókuszába a Báthory-famíliába tartozó köznemesek életpályája és kapcsolati hálója került.

Állandóság és változás az ecsedi Báthory-famíliában a 16–17. század fordulóján

Báthory István (1555–1605) országbíró, kálvinista főúr, Somogy, Szabolcs és Szatmár vármegyék főispánja a 16. század utolsó harmadában virágzó udvart alakított ki Ecsed központtal. Tekintélyét többek közt kiterjedt szervitori köre alapozta meg. Ez a szervitori kör olyan társadalmi bázist biztosított a Báthoryak számára, amelyre támaszkodva befolyásuk nemcsak regionális, de országos szinten is érvényesült.

A Báthory-família struktúráját évtizedeken át visszatérő jellegzetességek határozzák meg. A Felső-Tisza-vidéki nemesség több családja is generációkon át vállalt szolgálatot a Báthoryak udvarában. Ugyanez a tendencia fordítottan is érvényesült, azaz számos olyan szervitort találunk az ecsedi udvarban, akik egymás után több Báthory urat is szolgáltak. Ennek megfelelően Báthory István több hűséges szervitorát is nagybátyjától, Báthory Miklós országbírótól örökölte, 1605 után, a Báthoryak ecsedi ágának kihalásával pedig a család szervitorai a szomszédos és örökösként fellépő udvarokba, így többek közt Báthory Gábor famíliájába épültek be.

A Báthory-udvarban vállalt szolgálat jellegét meghatározta, hogy sok esetben a szervitorok nem egyértelműen körülírható pozíciókat vállaltak, egy személy egyszerre láthatott el katonai és gazdasági, vagy igazgatási és reprezentációs feladatokat. Hasonlóképpen visszatérő motívum a Báthory-szervitorok megjelenése a vármegyei hivatalokban a törvényszéki esküdtektől egészen alispáni szintig.

A Báthory-famíliát a korszakokon átívelő társadalmi jellegzetességeken kívül leginkább a főurak személyes preferenciái határozták meg. Báthory István missziliseiben és végrendeletében is igyekezett segíteni és oltalmazni, örökösei figyelmébe ajánlani legkedvesebb embereit, akik a 16. század végi Szabolcs és Szatmár vármegyékben a kálvinista köznemesi elit meghatározó személyiségei voltak.

A konferencia programja megtekinthető itt.

ELTE TDI, Ókortörténeti Doktori Program, harmadév. Kapcsolat: refioszkod@gmail.com

Réfi Oszkó Dániel vagyok, történész, az ELTE BTK Ókortörténeti Doktori Programjának harmadéves doktorandusza. Kutatási területem a kései antikvitás tárgyi kultúrája, azon belül többek között a hatalom reprezentációjának képi és tárgyi eszközei; valamint a Notitia Dignitatum mint a császárkultusz forrása.

Monogramma Christi és Signum Manus: A későantik uralkodói hatalom képi jelvényeinek továbbélése a koraközépkorban

Habár az utóbbi évek, évtizedek során már sokaknak sikerült cáfolniuk az antikvitás világától kulturális értelemben (is) erőszakkal elszakított „sötét középkor” idejétmúlt tudományos paradigmáját, még mindig szép számmal találunk nyitott kérdéseket: például, hogy vajon melyek azok a motívumok és gyakorlatok, amelyek fennmaradtak; illetve milyen formában éltek ezek tovább a koraközépkori Európában?

Az egyik terület, amely számos elemében kötődik szoros szálakkal a késő ókor világához, az az uralom, az uralkodói hatalom: különösen annak képi megjelenítése, szimbolikája és hatalmi jelvényeinek vizuális nyelvezete. A császári legitimáció alátámasztásának eszközei, közöttük az isteni kiválasztottság toposzával – melynek különböző megnyilvánulási formái már jóval a kereszténység térhódítása előtt meghatározók voltak az idoneitás szempontjából –; valamint azok a képi, tárgyi formában is megjelenő szimbólumok (például a glóbusz, korona/diadém, lándzsa), amelyeket még napjainkban is a királyi jelvények között tartunk számon, mind visszavezethetők a (kései) antikvitás korszakába.

Előadásomban arra keresem a választ, vajon minek köszönhető, hogy egyes uralmi jelvények fennmaradtak, mások azonban fokozatosan kikoptak a használatból, és eltűntek? Melyek azok a szimbólumok és képi eszközök, amelyek a legtartósabban voltak képesek megőrizni fontosságukat; és jelentésük mennyit módosult, fejlődött az évszázadok folyamán? Mi kellett hozzá, hogy népszerűségüket változó – időnként gyökeresen más – kulturális közegben is megtarthassák? Kutatásom különös hangsúlyt fektet a Krisztus-monogram és az uralkodói kézjel evolúciójának és lehetséges kapcsolatainak feltérképezésére; valamint az érméken megjelenő uralmi jelvények bemutatására. Mindehhez az irodalmi szövegeken és államigazgatási dokumentumokon túl a régészet és a művészettörténet forrásait is segítségül hívom, hogy a lehető legátfogóbb képet nyújthassam erről az érdekfeszítő és idehaza – jelentőségéhez mérten – még messze nem elég népszerű témáról.

A konferencia programja megtekinthető itt.

DE, Irodalomtudományi Doktori Iskola, doktorjelölt. Kapcsolat: otiliabalog@gmail.com

A Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskola doktorjelölt hallgatója, valamit gimnáziumi tanár vagyok. Kutatási területem a magyar felvilágosodás irodalma, különös tekintettel a női alkotók szereplehetőségeire, szövegeik kulturális beágyazottságára, valamint az (ön)reprezentációra. Készülő disszertációmban többek között Molnár Borbála (1760–1825) és Újfalvy Krisztina (1761–1818) közös kötetével (Barátsági vetélkedés..., Kolozsvár, 1804.), Fábián Julianna (1766–1810) és Gvadányi József (1725–1801) munkájával (Verses levelezés..., Pozsony, 1798), valamint Vályi Klára (1750–1820) alakjával foglalkozom. Érdekel, hogyan függ(ött) össze a kanonizáció folyamata azzal, hogy a szerző az elitirodalom vagy a közköltészet képviselője.

Molnár Borbála életének tükre

Készülő disszertációm centrumában a 18–19. század magyar nyelven alkotó nőírói állnak, akik közül Molnár Borbála (1760–1825) szokatlan módon több kötetet is publikált élete során. Tervezett előadásomban ezek egyikével, a Molnár Borbála Munkáji (első kiadás 1793, második kiadás 1794) cíművel, ennek is Második Darabjával (teljes címén: Molnár Borbála Munkáji Második Darabja melly készült 1792-dik Esztendöben Sátor-Alja Új- helyben, mellyben béfoglaltatik az ő Életének Igaz Tüköre) foglalkoznék.

Kettős céllal fordulok a szöveg felé: egyrészt az foglalkoztat, hogy a Molnár által fogalmazott önéletrajz hogyan viszonyul a róla írott önéletrajzokhoz, leginkább a Szinnyei József (1830–1913) nevével fémjelzett Magyar írók élete és munkái (1891–1914) című életrajzi lexikonban megjelent leíráshoz. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy a később keletkezett Molnárról szóló szakirodalom mennyire hiteles az önéletrajz tükrében, kiegészíti-e azt, vagy ugyanazokat az adatokat tartalmazza, hasznosítja újra.

A másik elemzési szempontom arra vonatkozik, hogy Molnár hogyan használja fel, hogyan használja újra kora gondolkodásának meghatározó elemeit: a (görög) mitológiát, illetve a (barokk) vallásosságot. Az előbbi tekintetében Büblisz alakjára térek ki leginkább, akit önéletírásában több alkalommal említ Molnár Borbála. A vallásossággal kapcsolatban azt hangsúlyoznám, hogyan és milyen mértékben volt meghatározó a költőnő számára. Mindeközben kitérek a szöveg műfaji besorolásának kérdésére.

A konferencia programja megtekinthető itt.

SZTE IDI, Régi magyar irodalom, harmadév. Kapcsolat: erdodi.alexandra.anita@gmail.com

Erdődi Alexandra Anita vagyok. Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának Régi magyar irodalom alprogramján vagyok harmadéves PhD-hallgató. Kutatási területem Körmöczi Jánoshoz és az egyik fordításához a Johann Christoph von Woellner és Johann Friedrich Ernst Albrecht Fürstbürger Phosphorus oder die Allerweltpfaffenharlekinade (Phosphorus polgárfejedelem avagy a világ minden papjai bolondsága) című szövegéhez kapcsolódik.

Túlélhet egy téma évszázadokat? – A holdutazások alakulása, fejlődése 1608 és 1795 között

A címben feltett kérdésre egyértelműen igen a válasz, hiszen a mai sci-fi gyökere azokhoz a holdutazásokhoz vezethetők vissza, melyek a vizsgált időpontban keletkeztek. Sőt a kezdetet Lukianosz Igaz történetek című műve jelenti, melyben egy rövid holdbéli utazás leírása található. Előadásomban a hangsúlyt a kora újkor és a felvilágosodás között időszakban keletkezett holdutazásokra fektetem. Így négy művet lehet kiemelni, amelyek a holdutazással kapcsolatban születtek: Johannes Kepler Somnium (1608/1634), Francis Godwin Ember a Holdon (1638), Cyrano de Bergerac A másik világ, avagy a Hold (1656) és Johann Friedrich Ernst Albrecht Fürstbürger Phosphorus (1795) című művének idetartozó része. Ezek összehasonlítását olyan szempontok alapján végzem, mint például, milyen módon jutnak fel a Holdra a szövegek szereplői – Kepler műve tudományos magyarázatokkal is szolgál, hogy egyes utazási módok miért nem működnek –, a Holdon élő emberek, lények milyen társadalmi berendezkedés szerint élik mindennapjukat (katonaság, vallás, adók, művészi szabadság), az egyház, a földi társadalom kritikája pedig szinte mindegyik műből kiolvasható. Ezzel együtt pedig az utópiákkal, disztópiákkal is rokoníthatók a holdutazásról szóló munkák. Hogy ez a tematika mennyire alakult, fejlődött 1608 és 1795 között az a művek egymás mellé állításából kiderülhet, sőt az előadásom során kitérek arra is, hogy az egymásra utalás is megtörténik ezek között a művek között. Tehát mindenféleképpen egy olyan témáról van szó, melynek születése a 2. századra vezethető vissza és még ma is tovább él a sci-fikben.

A konferencia programja megtekinthető itt.

SZTE IDI, Neolatin Program, harmadév

Csapó Fanni vagyok a Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskola Neolatin Programjának harmadéves hallgatója. Kutatási témám fókuszában a 16. századi osztrák humanista, Wolfgang Lazius földrajzleírásai állnak, különös tekintettel az Erdélyről (Dacia sive Transilvánia descriptio), valamint a Magyarországról (Archeologia Hungariae) készült chorográfiák. Jelenleg a NKFIH K-119237 azonosító számú, Buda oppugnata – Wolfgang Lazius elfeledett történeti műve című kutatási projektben működöm közre.

Hogyan írjunk okosan több százoldalas monográfiákat? Avagy Wolfgang Lazius (történet)írói módszere

A geográfiai irodalom gyökerei is, ahogy szinte mindennek, az antikvitásban erednek. Leginkább a görög szerzők – valószínűleg sokak számára ismert Klaudiosz Ptolemaiosz Geographiája vagy Sztrabón Geopraphikája – azok, akik újat alkottak ebben a műfajban, míg a rómaiak – gondolhatunk itt Pomponius Mela De chorographiajára, esetleg idősebb Plinius Naturalis historiájára – inkább a görögök munkáit kivonatolták.

A földrajz irodalom műfaját az antikvitás után a humanizmus fedezte fel újra magának a 15. században. Ez a műfaj a neves bécsi humanista, Wolfgang Lazius (1514–1565) repertoárjából sem hiányozhattak a latin vagy akár német nyelvű chorografikus művek. Az osztrák tartományok (Interpretatio chorographiae utriusque Austriae, Descriptio Austriae Danubianae) mellett Erdélyről (Daciae sive Transylvaniae descriptio), valamint Magyarországról (Regni Hungariae Archeologiae libri tres) is készített földrajzleírást.

Lazius élete során számos művet írt, amelyeknek csupán egy része jelent meg nyomtatásban, a többi máig kéziratban van, többek között a fent említett írások is. Michael Mayr a Laziusról írott monográfiájában azon elgondolás mentén vizsgálta Lazius egyes történeti műveit, mintha azok előtanulmányok lennének a nagy életműhöz, az osztrák történelmet Ausztria őstörténetétől a Lazius koráig átfogó történeti munkához, a Decadeshez.

Az előadásomban arra kívánok rámutatni, hogy azon elgondolás, miszerint Lazius a már egyszer megírt, de nem megjelent írásait felhasználta egyéb műveiben, nem csak a nagy életmű és történeti munkák viszonylatában értelmezhető, hanem Lazius történetírói módszerének sajátja. Azaz Lazius időt és energiát megspórolva, az általa korábban elkészült írásaiból átemel olyan részleteket, vagy akár komplett fejezetek, amelyek tartalmukban az újabb, készülőben levő munkájába jól illeszkednek. Konkrét példákon keresztül mutatom be, hogy Lazius az 1551-ben Bázelben kiadott Reipublicae Romanae in exteris provinciis bello constitutae commentariorum libri XII tizenkettedik könyvében (ahol az egyes római városokat veszi sorra), a fent említett földrajzleírásokból vesz át több bekezdésnyi szövegrészleteket.

A konferencia programja megtekinthető itt.

ELTE TDI, Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Doktori Program, negyedév. Kapcsolat: csigaszem@gmail.com

Kovács Janka vagyok, az ELTE BTK történelem és anglisztika mesterszakjain végeztem, jelenleg az ELTE TDI Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti programjának negyedéves doktorandusza vagyok. Disszertációmban a lélek betegségeivel és betegeivel foglalkozom a magyarországi tudományosságban és társadalomban az 1750 és az 1830 közötti időszakban.

„Mi oktalan büszkeség vólna tehát bennünk, a’ kiknek a’ jelesebb Tudományok most kezdenek felvirradni, e’ részben nyelvünk’ fogyatkozását meg nem esmérni?” Lélektudományos ismeretek és magyar nyelvűség a 18. század második felének orvosi irodalmában

A címben szereplő, Mátyus István marosszéki főorvos hatkötetes Ó- és Új Diaeteticájának (1787–1793) bevezetőjéből kiragadott mondat jól érzékelteti azt a korszak tudományos-orvosi irodalmában gyakran reflektált problémát, amely a nyelv „elégtelenségében” és a szakterminológia hiányában mutatkozott meg, s bizonyos gondolati tartalmak kifejezhetetlenségét és a magyar nyelven való írás nehézségeit vonta maga után. Az előadás célja annak vizsgálata, hogy a magyar nyelven író, a korabeli Nyugat-Európa legfontosabb tudásközpontjaiban (Halle, Jéna, Göttingen, Bécs) tanult orvosszerzők, többek között Mátyus István; a pesti egyetem fiziológiaprofesszora, Rácz Sámuel; Veszprém megye főorvosa, Zsoldos János és a Pesten széles pacientúrával működő neves gyakorló orvos, Kováts Mihály milyen fordítási, kompilációs, szűrési és redukciós stratégiákat alkalmaztak saját műveik kiadásakor.

A 18. század gyakorlatát követve a vizsgált munkák többsége forrásmegjelölés nélküli, vagy a hivatkozásait csak elvétve, pontatlanul megadó kompilációként, valamint fordításként/adaptációként jelent meg. A 18. században a fordítás gyakorlata nem tekinthető a szöveg hű visszatükrözésének; a szándékosságból vagy kényszerűségből fakadó szóhasználat és mondatszerkesztés miatt a szöveg jelentősen átalakult, és ahhoz, hogy egy adott kultúrából egy másikba átkerülve is befogadható legyen, a helyi szellemi igények, viták és kulturális tartalmak függvényében adaptálódott. Ez megmutatkozik a fordító-szerzők által alkalmazott paratextuális regiszterben (előszavak, dedikációk, a főszövegben elhelyezett betoldások, magyarázó és kiegészítő lábjegyzetek) és a megcélzott befogadóközeg „elvárási horizontjához” igazított ismeretek közlésében.

Az előadásban megvizsgáljuk a szerzők által használt beszédmódokat, a művek megírása mögött húzódó szándékot és azokat az eljárásokat, amelyekkel műveiket magyar nyelven is befogadhatóvá tették. E problémaköröket a lélektudomány a 18. század második felében formálódó diszciplínájának példáján keresztül tekintjük át, rámutatva azokra a stratégiákra és nehézségekre, amelyekkel a magyar nyelvű orvosi munkák fordító-szerzői szembesültek a lélektudományos ismeretek és a lélek betegségeivel kapcsolatos, Nyugat-Európában a 18. század második felében gyakran idézett elméleti ismeretek magyar nyelvűvé tétele és a fogalmi készlet kiformálása során.

A konferencia programja megtekinthető itt.

SZTE IDI, Régi magyar irodalom program, doktorjelölt

Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola doktorjelöltje vagyok, alap- és mesterképzésemet a PTE-n végeztem. Főbb kutatási témáim voltak Bogáti Fazakas Miklós és a szombatos kódexek, mostanában pedig Válaszúti György Pécsi Disputáját olvasom egyre szorgalmasabban.

„…miért háborgattak, akasztotok, gyűlöltök ennek az egyedülvaló Istennek dicsőségének hirdetéséért?” Az eretnekség és a vallási tolerancia kérdése a Pécsi Disputában

A vallási tolerancia, vagy legalábbis annak igénye évszázadokon, évezredeken átívelő jelenség. Nincs ez másképpen a reformáció korában sem, ahol az eretnek jelző bárkire való rásütése igen komoly következményekkel járhatott. Az antitrinitárius vallás mint a reformáció egyik legifjabb ágazata, élen járt a tolerancia kérdésének tárgyalásában és annak gyakorlásában is.

Válaszúti György Pécsi Disputája a magyarországi 16. századi unitárius emlékek egyik legfontosabb szegmense, mely igen részletesen körüljárja a tolerancia kérdését. Ennek a vallási meggyőződés mellett van egy sokkal praktikusabb, gazdasági oka is, mégpedig a pécsi unitárius kereskedők eretnekké nyilvánítása, ezzel kereskedői feladataik akadályozása.

Válaszúti azonban olyasfajta háttértudást és műveltséget villant fel a disputa vallási toleranciát tárgyaló részeiben, mely még egy nyugat-európai felvilágosult gondolkodónak is dicséretére válna. Előadásomban az általa citált gondolkodókat, illetve azokat a részeket szeretném elemezni, ahol név ugyan nem szerepel, de az eszmefuttatás közel áll a kor egyéb nagy filozófusainak, teológusainak érveléséhez.

Ezek közül talán a legfontosabb Sebastian Castellio és De haereticis an sint persequendi c. munkája, melyet Servet 1553-as megégetése után írt. A francia teológus munkái és a tolerancia kérdését tárgyaló egyéb művek egészen biztosan eljutottak Erdélybe, így az onnan érkező antitrinitárius prédikátorok (mint Válaszúti György) ismerhették az írásokat, s bár a baranyai unitárius felekezet valamelyest különálló volt, kapcsolata Erdéllyel azonban megmaradt, nem kizárható tehát, hogy a szellemi utánpótlást – akár könyveken, akár ifjabb papokon keresztül – továbbra is küldték a pécsieknek.

Akár gazdasági, akár csupán a vallási meggyőződés miatt, a baranyai antitrinitáriusok különösen toleránsak, békeszeretők voltak, s ez a Disputa majd minden mondatából kiviláglik, ennek hátterét és lehetséges okait szeretném tehát bemutatni.

A konferencia programja megtekinthető itt.

ELTE ITDI, Reneszánsz program, másodév. Kapcsolat: vrabelymarktibor@gmail.com

Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola másodéves doktorandusz hallgatója vagyok. Fő érdeklődési területem a középkori magyar vallásos irodalom és a ferences rend irodalmi és kulturális jelentősége a 15–16. században a Magyar Királyság területén, különös figyelmet fordítva a rend és a könyvnyomtatás kapcsolatára. Ezen témákkal is szorosan összefonódva főmunkatársként segítem a Régi Magyar Exemplumadatbázis munkáját, amely 1541-ig dolgozza fel az összes magyar nyelvű exemplumot.

„Amen. Amen.” A Tihanyi kódex Szent Eugénia legendája

A középkori magyar nyelvű kódexekkel kapcsolatos kutatások a mai napig nagy mértékben támaszkodnak a 19. század végi, 20. század eleji kutatók által publikált eredményekre. Különösen igaz ez a latin források esetében: Katona Lajos, Horváth Cyrill, Szilády Áron vagy Timár Kálmán írásai továbbra is sok esetben megkerülhetetlenek. Az elmúlt közel 100 évben azonban a kutatók számára elérhető középkori szövegek mennyisége – részben az újabb és újabb kiadásoknak, részben az internetnek köszönhetően – hihetetlen mértékben megnövekedett.

Ezen forrásbőség következtében a korábbi szakirodalmi állítások fenntarthatósága is több esetben megkérdőjeleződött. Ennek talán legjellegzetesebb példája az Érdy-kódex három szent ünnepére írott prédikációja (Sziénai Szent Katalin, Szent Ferenc, Páduai Szent Antal), amelyekről azt tartották, hogy Temesvári Pelbárt-fordítások. Ezt a nézetet a Sermones compilati kutatócsoport tagjai cáfolták meg, amikor meggyőzően bizonyították, hogy a Karthauzi Névtelen elkészítésükhöz Robertus Caracciolus Sermones de laudibus sanctorum című munkáját használta fel.

Azonban ennek ellenkezőjére is akad példa. A magyar kódexek legendáinak tradicionális forrása a Legenda aurea, ennek megfelelően nem meglepő, hogy a Tihanyi kódex (OSZK, MNy 75) Szent Eugénia legendájának (ff. 147r–165v) esetében is ezt hozza a modern kiadás. Az azonban már igen, hogy mindezt annak ellenére teszi, hogy Király György már egy 1915-ös (a kiadás által is hivatkozott!) cikkében megadta a helyes forrást: a Vitae patrumot. A tévedés később önálló életre kelt, és többek között a MAMŰL-be is bekerült.

Előadásomban a Tihanyi kódex ezen legendájával foglalkozom: a magyar szöveget összehasonlítom az (újonnan megtalált) latin forrással, és megpróbálom kiemelni a jellemző fordítási sajátságokat. Az előadás során ezen kívül megvizsgálom a szakirodalomban csak frater F-ként emlegetett scriptor teljes irodalmi munkásságát: a Tihanyi és a Kazinczy-kódexet.

A konferencia programja megtekinthető itt.

PTE Irodalomtudományi Doktori Iskola

A PTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának vagyok a hallgatója, elsősorban a korai unitárius gyülekezeti énekeskönyvekkel foglalkozom.

Többkezes kódexek a régiségben

A filológus szeretne mindig biztosat állítani még olyan esetekben is, amikor a rendelkezésünkre álló források alapján nehéz ez. Az ilyen jelenségek eredményezik a nagybetűvel írt, de azon túl semmitmondó „Névtelen” szerzőket, a nehezen alátámasztható datálásokat, kötelezően feltételezendő forrásokat a stemmáinkban és a kézírások esetleges összekapcsolását vagy szétválasztását. A fennmaradt adatok csekélysége miatt legtöbbször logikai alapon lehet csak állítani, amelyek viszont nem nélkülözhetik a pontos mikrofilológiai vizsgálatokat. Ha pusztán a kutatói logika mentén vizsgálódunk, elsiklunk a kivételek mellett, olyan állításokat vagy rendszereket építhetünk, amelyekben egyrészt számos (sok esetben fölösleges) ismeretlen tényező szerepel, másfelől torz képet alkot a vizsgált korról.

Korábbi kutatásaim során figyeltem fel a jelenségre, hogy a korábbi filológusaink nehezen rendszerezték a több kézírást tartalmazó kódexek másolóit. Hol helyesen, de többször bizonytalankodva párosították különböző kódexek kézírásait, máskor meg úgy tettek igazságot másoló-azonosság kérdésekben, hogy problémásabb helyzetekben inkább különbözőnek ítéltek akár egy scriptortól származó két szöveghelyet.

Előadásomban a többkezes kódexek kézírásait járom körül, és kísérletet teszek arra, hogy revideáljuk a kora újkori másolókra és kézírásokra vonatkozó prekoncepcióinkat, illetve azok fenntarthatóságát.

A konferencia programja megtekinthető itt.

ELTE, magyar alapszak, harmadév. Kapcsolat: kovacs0annamari@gmail.com

Kovács Annamária vagyok, az ELTE magyar alapszakának harmadéves hallgatója. Jelenleg a Königsbergi Töredékkel és Szalagjaival foglalkozom. Kutatásaim középpontjában a nyelvemlék és az őrzőkódexének kapcsolata áll.

Eredeti vagy másolat? A Königsbergi Töredék és Szalagjai datálásával kapcsolatos álláspontok fenntarthatósága

A Königsbergi Töredék és Szalagjai a magyar szövegemlékek közül az egyik legrégebbi. Azonban az, hogy pontosan mennyire régi, a szakirodalomban még mindig vitatott. Benkő Loránd Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei című munkája alapján a nyelvtörténeti kutatások azt az álláspontot tartják elfogadottnak, hogy a szöveg a lejegyzésnél jóval korábbi, és a ránk maradt nyelvemlék egy 150 évvel későbbi másolat. Tóth Péter azonban A Königsbergi Töredék és Szalagjainak újabb vizsgálata című cikkében egy másik megközelítést ismertet: szerinte a Töredék már azelőtt is az őrzőkódex részét képezte, hogy a kötésébe került volna, ugyanis a Töredéket a kódex lapjai közül vágták ki. A szöveg forrása pedig az őrzőkódexben is olvasható mű, a De laudibus beate Marie virginis című munka, melyet Beauvais-i Vince írt. Ez az álláspont viszont inkább azt valószínűsíti, hogy a magyar szöveg keletkezése egyidős a lejegyzésével.

Kutatásaimban azt vizsgáltam, hogy Tóth Péter felvetései fenntarthatók-e. Különösen az érdekelt, hogy a De laudibus beate Marie virginis valóban lehetett-e a magyar szöveg forrása. Ha ugyanis Beauvais-i Vince művét a Töredék latin eredetijének tekinthetnénk, az nemcsak (a Königsbergi Töredék kutatásában szintén fontos szerepet betöltő) forrás-kérdést tisztázná, hanem a magyar szöveg keletkezésének időbeli elhelyezését is segítené, hiszen tudjuk, hogy a De laudibus beate Marie virginis a 13. század közepén íródott, következésképp a Töredék sem lehet ennél régebbi. Tehát összehasonlítottam a De laudibus beate Marie virginis szövegét a Königsbergi Töredék szövegével, és összegyűjtöttem a latin szöveg azon részeit, amelyeknek a magyar szöveg a fordítása lehet. Előadásomban ezeket szeretném bemutatni, amivel annak megválaszolásához is hozzájárulok, hogy a datálás kérdésében mely álláspont bizonyul fenntarthatónak.

A konferencia programja megtekinthető itt.