2019-ben, az utolsó „békeévben” kezdtem meg tanulmányaimat az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájában. A koronavírus-járvány és a háború nyomában járó energiaválság arra késztetett, hogy átértékeljem a „történészi távolságtartásomat” választott doktori témám iránt, nagyobb figyelmet szentelve a 17. századi tudományos forradalommal párhuzamos társadalmi, gazdasági és politikai kríziseknek.
Kutatási területem a kora újkori ismeretelméleti átalakulások hatása a bölcsészettudományokra, valamint a késő-humanizmus és a korai felvilágosodás közötti átmenet egy holland humanista-filológus, Isaac Vossius (1618–1689) esettanulmányán keresztül. Vossius pályaképe több fordulatot is mutat, melyek mögött átmeneti személyes és „alkotói” válságok is kirajzolódtak: idővel a klasszikusok forráskiadására specializálódott szerkesztőből szerzővé lépett elő, tudott nyitni a természettudományok felé is, és önálló tanulmányokat jelentetett meg a kronológia, az optika és a hidrológia terén. Többször is újra pozícionálta magát a tudományos közéletben, láthatóan jól megértette az idők szavát. Így joggal vélelmezhetjük, hogy megérintették a korszak válságai, és mindez szerzői munkásságába is beépült.
Vossius élete alkonyán visszatért a humanista-antikvárius témaválasztásokhoz, és 1685-ben az Antik Róma és más városok nagyságáról írt traktátusában felelevenítette a világ elnéptelenedésének gondolatát, melynek érvrendszerében – korábbi tapasztalataiból kiindulva és az olvasóközönségéhez igazodva – természettudományos jellegű okfejtést hívott segítségül. E mű által képet alkothatunk a demográfiai gondolkodás premodern fázisáról is.
Előadásomban abból a munkahipotézisből fogok indulni, miszerint a válság és a válságtudat nem feltétlen esik egybe, a válságtudat kialakulásának pedig egyik előfeltétele középtávú komparatív idősorok, összehasonlítható adatok kivetülése az egyéni és kollektív tapasztalatokba. Egyúttal arra is igyekszem rávilágítani, hogy a problémák számszerűsítésének hiányában a válságok megélése jóval végletesebb és szélsőségesebb gondolatokat ébreszt. Így a depopuláció felvetése nagyon is korszakos gondolat lehetett a maga idejében.
A 17. század válságai antikvárius szemmel: a világ elnéptelenedésének gondolata és a demográfiai gondolkodás kezdetei Isaac Vossius (1618– 1689) munkásságában
A 17. századi Európa válságok egész sorát élte meg. Háborúk, járványok, éhínségek a korábbi évszázadokat is sújtották, de ezen csapások egyidejű megjelenése az 1600-as évek közepén globális válsággá álltak össze. Emellett olyan modern válságelemek is megjelentek, mint az infláció és a tőzsdei buborékok. Európa szinte minden országát lázadások, felkelések és háborúk sújtották, melyek közül a legnagyobb véráldozattal a harmincéves háború (1618-1648) járt. Ezzel közel egyidőben a távoli Kínában megdőlt a Ming-dinasztia, Indiában pedig a Mogul Birodalom sodródott állandó háborúkba és lázadásokba.
A globális és ökológiai szemléletű történettudomány képviselői a 17. századi válságok egyik legfőbb kiváltó okának a kis jégkorszak akkoriban világszerte felerősödő anomáliáit tekintik, amelyek nyomán csökkentek a terméshozamok, ami éhséglázadásokat, háborúkat és járványokat váltott ki, és mindez további demográfiai visszaesést, növekvő mortalitást vagy akár elnéptelenedést is eredményezett.
A 17. századi értelmiség egyik igen jellegzetes alakja, Isaac Vossius (1618-1689) maga is az okságot és a távoli analógiákat kereste korának népesedési problémái mögött. A holland könyvtáros-filológus számára azonban még nem állhattak rendelkezésre olyan kumulált adatok, idősorok, amelyek kimutatták volna a korszak népességcsökkenésének átmeneti és visszafordítható jellegét vagy területi korlátozottságát. Ehelyett Vossius a klasszikus és a közelmúltbeli szerzőkhöz fordulva felelevenítette és új kontextusba helyezte a világ (részleges) elnéptelenedésének gondolatát, egy az antik Rómától a korabeli Kínáig vezető eszmefuttatáson keresztül.
Előadásomban azokat az eseményeket, világnézeti, módszertani és ismeretelméleti kereteket, valamint szerzői, szerkesztői, filológiai gyakorlatokat mutatom be, amelyek a népesedés mögötti okságot a jó kormányzáshoz társítják. Vossius: De antiquae urbis Romae at aliarum quarumdam urbium magnitudine c. traktátusának okfejtése egyszerre épül a reneszánsz ideatanra, matematikai levezetésre és civilizáció-kritikára, és a korszak demográfiai válságának elemzésében egyúttal megmutatkozik a késő-humanizmus válsága is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.