HTML

Fiatalok Konferenciája

A Fiatal Kutatók Konferenciája utódjaként létrejött FiKon, azaz Fiatalok Konferenciája ezúttal az ELTE BTK és a DE BTK támogatásával, hallgatóinak közös szervezésében 2021 őszén kerül megrendezésre Budapesten.

Címkék

absztrakt (1) adatbázis (1) Adattár (1) Arianna könyvek (1) Balassi Bálint (1) Balogh Zsuzsánna (1) Bánffy Dénes (1) barokk irodalom (2) Bartók Zsófia Ágnes (1) bemutatkozás (2) Bethlen Kata (2) Bogáti Fazakas Miklós (1) Bognár Péter (1) Busch Péter (1) Cserei Mihály (1) Debreceni Egyetem (1) de btk konferencia (1) diákszálló (1) e-mail (1) ELTE (1) ELTE BTK (1) ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszék (3) ember (1) erkölcsbotanika (1) Esterházy család (1) fagyi (1) Fajt Anita (1) felekezetiség (1) felhívás (2) Fésű Anna (1) Fiatal Kutatók Konferenciája (6) fikon (16) Frangepán Ferenc (1) Garaczi Zoltán (1) Gesztelyi Hermina (2) Görög Dániel (2) Grand Café (1) határidő (3) hostel (1) hotel (1) irodalmi körök (1) irodalomtörténet (3) iskolatörténet (1) jelentkezés (1) József Attila Kör (1) jó idő (1) Kant (1) kérdés (1) Koháry István (1) kollégium (1) konferencia (6) konferenciakötet (1) könyvtár nyitvatartás (1) kor (1) kortárs (1) kortárs magyar irodalom (1) középkori irodalom (3) Küküllei János (1) kultúrjav (1) LibreOffice (1) magánkönyvtár (1) Markó Anita (1) Maróthy Szilvia (2) Moritz Kinga-Éva (1) művelődéspolitika (1) női irodalom (2) nyári nyitvatartás (1) nyelv (1) nyelvészet (1) nyitás (1) odt-formátum (1) olvasóközönség (3) önéletírás (1) oratio (1) Pákei József (1) Pallas (1) panzió (1) Papp Sára Írisz (1) Pap Balázs (1) Pázmány Péter (1) Pécsi Lukács (1) politikai publicisztika (1) Posta Anna (1) PPKE (1) prédikáció (3) programfüzet (1) psalterium (1) ráolvasások (1) reciti (2) régi magyar irodalom (1) reneszánsz irodalom (2) rezümé (4) Rimay János (1) statisztika (1) szállás (1) szeptember 15 (1) szervező (1) szöveghagyomány (1) SZTE BTK (1) SZTE BTK Régi Magyar Irodalmi Tanszék (3) tankönyvkiadás (1) társ (1) térkép (1) textília (2) Torday János (1) törökellenes irodalom (1) Uránia (1) vers (2) verskötet (1) visszaszámlálás (1) Wathay Ferenc (1) zsoltárparafrázis (1) Címkefelhő

2023.06.06. 17:15 Kovács Annamari

2023-ban is FiKon!

Örömmel jelentjük be, hogy megérkezett a Fiatolok Konferenciája idei felhívása!

A Fiatalok Konferenciája idén is sok szeretettel vár minden kedves BA-st, MA-st, OT-st és doktoranduszt, valamint absztraktját TUDÁSTRANSZFER A RÉGISÉGBEN témában.

✔️Hol? A Pécsi Tudományegyetemen

✔️Mikor? November 9–10.

✔️Mi a jelentkezési határidő? Szeptember 3.

✔️Hol lehet jelentkezni? A tudastranszfer.fikon@gmail.com e-mail-címen

Jelentkezzetek, gyertek Pécsre, és találkozzunk újra a FiKonon!

Szólj hozzá!


2022.11.07. 18:10 Kovács Annamari

Bemutatjuk előadóinkat: Farkas Flóra (ELTE)

Farkas Flóra az ELTE BTK magyar–latin osztatlan tanári szakán végzett, jelenleg az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának másodéves hallgatója. Kutatási területei: szöveghagyományozódás a késő középkori prédikációirodalomban, kétnyelvű kéziratok és nyomtatványok története, típusai és funkciói, valamint a latinoktatás története.

Módszertani nehézségek XVI–XVII. századi többnyelvű nyelvkönyvekben: A Janua Linguarum és népes rokonsága

A latin nyelv tanításának történetében fel-feltűnő multilingvális műformák egy aránylag jól körülhatárolható funkciójú, önmeghatározásokat, konkrét célkitűzéseket is megfogalmazó csoportja a többnyelvű régi nyomtatványoknak. A vernakuláris nyelvek beemelése által az így – elviekbenben – univerzálissá bővített, klasszikus és modern nyelvekre egyaránt kiterjesztett metodika azonban sokszor nem csupán a gyakorlattól, de a realitástól is messze rugaszkodó szövegformákban ölt testet. Erről nem csupán maguk a latin–vernakuláris nyelvű bilingvisek, hanem azok szerzői, szerkesztői és kiadói paratextusai is szolgáltatnak forrást, hol egybemosva élő és holt nyelv tanításának lehetőségeit, hol problematizálva azt, hol csodálatos hatékonyságú, „könnyű és egyszerű” módszerként hivatkozva a leírtakra.
A kiindulópont a vizsgált könyvcsoportban William Bathe ír jezsuita szerzetes Janua Linguarum című, 1611-ben megjelent műve, melyet számos, többé-kevésbé átdolgozott, (legalább) bilingvis nyelvkönyv változata követ, többek között Caspar Schoppe (Mercurius Bilingvis, illetve Quadrilinguis címen), John Harmar, valamint Jan Amos Comenius szerkesztése nyomán. Előadásomban a kétnyelvű segédkönyvek egy egymással szoros kapcsolatban álló csoportjáról, azok nyelvoktatástörténetileg problémás és egyéb tekintetben érdekes pontjairól, szétfejlődésük történetéről és – egy tudomásom szerint eddig feltáratlan – filológiai, metrikai és tipográfiai kérdésről szeretnék beszélni, melyhez a Janua Linguarum forrásainak és keletkezésének megvizsgálása viheti közelebb a nyelvpedagógia történetének mára jobbára járhatatlan kuriózummá vált, de a latin és a vernakuláris nyelvek viszonyáról direkt és implicit módon is tanúskodó művek iránt érdeklődő olvasót.

Szólj hozzá!


2022.11.07. 14:10 Kovács Annamari

Bemutatjuk előadóinkat: Berta Balázs (BME)

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki karán vagyok osztatlan szakon ötödéves hallgató. Épített örökség specializáción tanulmányaim fő területe a történeti, műemléki tervezés és kutatás. Ebben a félévben a specializáción Zsámbékon végzünk kutatásokat és felméréseket. Mélyrehatóbban eddig a XV-XVI. századi Magyarországgal és annak hadi építészetével foglalkoztam.

XVI. századi magyar végvárak bástyáinak fejlődése

 

A „hadügyi forradalomnak” nevezett várépítészeti fejlesztések Magyarországon már a XVI. végén tökéletesen nyomon követhetők. Ennek a folyamatnak a vívmánya az olasz rendszer fokozatos kialakulása volt, melyben a legnagyobb szerepet a bástyák jelentették. Magyarországon azonban már korábban, a XV. században megjelentek a kőből épített bástyák. Ilyen, modernebb kőbástyának tekinthetők például az egri vár Varkoch-, Sándor-és Dobó bástyája. Az olasz rendszert erődítések felépítése alapján két részre szokták bontani: óolasz és újolasz. Az újítás abban állt, hogy csak egyenes falszakaszokat használtak– így megszűntek a holtterek –, illetve megjelent az új, kiugró ötszögű védmű, a bástya. Ennek a segítségével plusz lövegeket tudtak elhelyezni és ezekből két tűz között tudták tartani a támadó csapatokat. Az 1556-ban megalakult Haditanács egy következő meghatározó pont volt a magyar végvárrendszer fejlesztése szempontjából. A legfontosabb szerepe abban volt, hogy a Haditanács irányításával immáron meseteremberek (elsősorban itáliai, de német és spanyolok is) dolgoztak viszonylagos rendszerességgel az erődítési munkálatokon. Majd később, 1576. évi nagy haditanácskozáson határozták meg a török elleni védelem stratégiáját és a várak szerepét.
Kezdetben a védműveket földbirtokosok külön kérésére építették általában itáliai mesterek, de már ekkor is voltak királyi szolgálatban álló itáliai várépítők. Az bátran kijelenthető, hogy az olasz rendszer teljesen tisztán nem mutatható ki a magyarországi végvárak építésében, hiszen maga a folyamat sem egyszerűen lehatárolható. Azonban a bástyák kialakulása és fejlődése nagyon szépen kimutatható hazánkban. Ezek folyamatos fejlesztése a törökkel vívott harcok során sok esetben egy váron belül is fellelhető.
A bástyák és az olasz rendszer segítségével volt képes Magyarország kiegyenlíteni a hadászati és harcászati hátránya jelentős részét, és meg tudta állítani az osztrák tartományok, illetve Bécs irányába előretörő török hódítást. Előadásomban a kora újkori magyar erősségek – különösen a bástyák – vizsgálatával a hadügyi forradalom, valamint a török elleni védekező harc közötti kapcsolatot mutatom be.berta-b.png

Szólj hozzá!


2022.11.07. 10:10 Kovács Annamari

Bemutatjuk előadóinkat: Bakos Dzenifer (SZTE)

Bakos Dzsenifer vagyok, az SZTE BTK klasszika-filológia mesterszakos képzésének utolsó éves hallgatója. Érdeklődési köröm hasonlóan, mint az alapszakos képzés alatt, most is a neolatin irányba terelődött. A 2020/2021-es tanévben írt, alapképzést lezáró szakdolgozatom témája Zermegh János és emlékiratának kutatástörténete volt. Egy időközben előkerült kézirat helyszíni vizsgálata nyomán azonban számos új kérdés felmerült az emlékirat kapcsán. A téma iránti lelkesedésem miatt egyértelmű volt számomra, hogy az elkövetkezendő időszakban is szívesen foglalkoznék az emlékíróval, így a mesterképzést lezáró szakdolgozatom és a tervezett TDK dolgozatom témája is a Zermegh-kutatás lesz.
Egy ismeretlen Zermegh-kézirat
Előadásom tárgya a 16. században élt Zermegh János és emlékirata. Egyetlen munkája, amelynek címe „Joannis Zermegh: Rerum gestarum inter Ferdinandum et Johannem Hungariae reges commentarius” (magyar címe: Zermegh János: Emlékirat a Ferdinánd és János, Magyarország királyai között történt dolgokról) a mohácsi csata és Szapolyai János halála közti magyarországi eseményeket tárgyalja. A személyes tapasztalat alapján íródott emlékirat elsődleges forrás Magyarország egyik legfontosabb időszakáról, a kettős királyság korának polgárháborús viszonyairól.
Az emlékiratnak autográf kézirata nincsen, mindösszesen két posztumusz kiadása ismert a szövegnek. Időközben azonban az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár állományából előkerült egy Zermegh-kézirat, amelynek érdekességeivel egy már korábbi tanulmányomban foglalkoztam.
Az előadásom során a kevésbé népszerű, amszterdami kiadáson és annak paratextusain lesz a fő hangsúly: az esztergomi kézirat ugyanis lehetőséget ad, hogy a kiadások margómegjegyzéseit is közelebbről megvizsgáljuk, így számos érdekes kérdés felmerül, mint például, milyen azok jellege, kik lehetnek a lehetséges szerzői, továbbá honnan erednek ezek a margók: már a kéziratban is jelen voltak-e, vagy csak a nyomtatásnál kerültek a kiadásba? Továbbá a kiadás második paratextusa és Zermegh emlékirata közötti lehetséges kapcsolatot is igyekszem megvizsgálni. A kérdés megválaszolása több szempontból is fontos lehet, hiszen amellett, hogy a kiadás végén olvasható levélről eddig – egy kivétellel – nem nagyon esett szó a Zermegh-irodalomban, figyelembe kell vennünk, hogy az emlékíró szövege az első olyan Szapolyai párti szöveg, amely Magyarország történelmének kifejezetten ennek az időszakáról számol be. Így tehát lényeges lehet körül járni az okát annak, amiért ez a csaknem negyven oldalas levél is helyett kapott az amszterdami kiadás végén.bakos-dzs.jpg

Szólj hozzá!


2022.11.06. 18:10 Kovács Annamari

Bemutatjuk előadóinkat: Petrovity Ádám (SZTE)

Petrovity Ádám vagyok, az Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Klasszika-filológia és Neolatin Tanszékének másodéves hallgatója, ókori nyelvek és kultúrák alapszakon. A 2022-es tanévtől vettem fel a Tanszék által kínált neolatin minor szakot. Horvát és latin nyelvtudásomra való tekintettel témavezetőm, Kasza Péter kezdetnek két dalmát humanista, Tranquillus Andronicus és Verancsics Antal levelezését ajánlotta témaként, mely FiKon-előadásom tárgyát is képezi majd. A kutatási tervemmel, elnyertem egy 5 hónapos ÚNKP ösztöndíjat, 2023 tavaszán pedig egy Erasmus+ részképzés keretében a zadari egyetemen bővítem tudásomat.

Történetírók levelezése: Tranquillus Andronicus és Verancsics Antal levélváltása

A történetírás két kiemelkedően fontos képviselője Tranquillus Andronicus és Verancsics Antal, kiknek életéről külön-külön több tanulmány is született, ám igen keveset tudunk kettőjük személyes viszonyáról, eszmecseréikről, melyeket privát leveleik rejtenek. Verancsics leveleit 1860 és 1875 közt adta ki Pesten Szalay László és Wenzel Gusztáv. Ezen kötetek tartalmazzák az írt és a kapott iratokat egyaránt, melyek időbelileg 1538 és 1573 közt íródtak. A levelek időrendi sorrendben vannak, nincsenek szisztematikusan gyűjtve feladó, illetve címzett szerint. Talán ezzel is magyarázható, hogy a két humanista kapcsolatát eddig nem vizsgálta a szakirodalom. Frissen elnyert ÚNKP-ösztöndíjas kutatásaim alapcélkitűzése éppen ezért az, hogy feldolgozzam a tematikusan igen sokszínű, évtizedes időtávot átfogó levelezést. A kutatás során választ keresek arra, miképpen reflektáltak a levélírók a 16. századi Magyarország válságjelenségeire (török hódítás, felekezeti küzdelmek, polgárháború stb.) és milyen egyéni stratégiákat dolgoztak ki akár saját életüket is döntően befolyásoló problémák kezelésére. Előadásomban szeretnék számot adni a kutatás aktuális állapotáról.petrovity-a.jpg

Szólj hozzá!


2022.11.06. 14:10 Kovács Annamari

Bemutatjuk előadóinkat: Tímár Csenge (DE)

Tímár Csenge, a Debreceni Egyetem ötödéves magyar-történelem osztatlan tanárszakos hallgatója vagyok. Kutatásom középpontjában a Jagelló-kor diplomáciája áll, azon belül is a velencei-magyar kapcsolatok alakulása. Vizsgálatom tárgyát Girolamo Priuli 1494 és 1512 között keletkezett naplója képezi, amelyben rendszeresen tett említést a Magyar Királysággal folytatott diplomáciai tevékenységekről. Ezen feljegyzések kapcsán pedig sok esetben saját véleményének is hangot adott, amely megjegyzéseknek köszönhetően megismerhetjük nem csak a saját, hanem a velencei Signoria vezetői rétegének a véleményét is. A naplóbejegyzések kapcsán így lehetőségem nyílik a diplomáciatörténeti aspektusok mellett mentalitástörténeti perspektívákat is megvizsgálnom. A korszak velencei naplóirodalmának másik jelentős alakja Marin Sanudo volt, akinek 1496 és 1533 között íródott naplóját kontrollforrásként tudom használni, így értékelve Priuli feljegyzéseit.

Girolamo Priuli szerepe a 15. század végi velencei naplóirodalomban
Előadásomban a 15–16. században virágkorát élő velencei naplóirodalmat fogom bemutatni, amelynek köszönhetően kortársak perspektíváján keresztül vizsgálhatjuk meg a városállam működését, diplomáciai kapcsolatait, valamint a korszak katonai eseményeit. Ezen fennmaradt szövegek értékes forrásként szolgálnak a kutatók számára, hiszen a napról napra született feljegyzések mindegyike a saját jelenére reflektál, így összességük vizsgálata nem csak a történeti linearitás, hanem a szerzők írói vénájának fejlődésének tekintetében is érdemleges. Mivel ebben az időszakban élénk diplomáciai kapcsolat élt a Serenissima és a magyar királyi udvar között, illetve a naplóírók mind részt vettek a városállam vezetésében, rendszeresen találkozhatunk a naplókban a Magyar Királysággal foglalkozó részekkel. Ezen feljegyzések pedig az Oszmán Birodalom európai terjeszkedésére és annak megfékezésére irányuló törekvésekre összpontosítanak. Ennek köszönhetően pedig a magyar történettudomány számára sem elhanyagolható ezen fennmaradt dokumentumoknak a vizsgálata és ismerete. Legismertebb naplóíróknak Marin Sanudo, Girolamo Priuli, Pietro Dolfin, Marcantonio Michiel és Domenico Malipiero számítanak ebből az időszakból, azonban saját kutatásom témája Priuli 1494 és 1512 között keletkezett Diarii-ja fókuszál. Így a naplóirodalom általános bemutatása mellett az általa készült feljegyzések közül egyet be fogok mutatni a saját fordításommal egyetemben, valamint az életrajzáról és politikai karrierjéről is részletesebben fogok beszámolni. Emellett pedig kitérek az Oszmán Birodalom jelentette velencei krízisre és megoldásának törekvésére.timar_csenge_fikon_kep.jpg

Szólj hozzá!


2022.11.05. 18:10 Kovács Annamari

Bemutatjuk előadóinkat: Farkas Mónika (SZTE)

Farkas Mónika, a SZTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának másodéves hallgatója vagyok.
A doktori programomban az olasz Risorgimento időszakának négy szerzőjével – Silvio Pellico, Ippolito Nievo, Massimo d’Azeglio és Luigi Settembrini – foglalkozom. Életművük elemzésén keresztül arra a kérdésre keresem a választ, hogy az olasz nemzetet formáló tényezők, a nemzettudat fejlődésének állomásai és problémái, illetve az olasz nép a nemzeti identitáshoz való viszonya milyen megítélés alá esik a narrációkban, a nemzeti egység megformálásának mely lehetséges eszközeit emelik be a szerzők én-elbeszéléseik és az egyéb műfajú írásaik meghatározó szövegszervező elemeiként. A komplexebb kutatás érdekében figyelmem kiterjed a korszak egyéb vallás- és nyelvfilozófiai, politikai, kultúra- és oktatásszervezői írásaira is. A vizsgálódásaim fontos részét képezi továbbá a vonatkozó levéltári források, főként a korabeli periodikák, feltárása és elemzése.
Az előadásomban Massimo d’Azeglio Questioni urgenti ("Sürgős kérdések") című, 1861 januárja és márciusa között írt pamfletjét vizsgálom abból a szempontból, hogy a szerző hogyan viszonyult az első egység hajnalán a születőben lévő Itáliához, annak politikai, társadalmi és kulturális kérdéseihez és feszültségeihez, illetve mindez hogyan függött össze a korszak politikai életével és ideológiáival. Az elemzés során rávilágítok arra is, hogy a műben felvetett problémák tűpontosan vetítették előre az új olasz állam hiányosságait. Ennek következtében pedig nemcsak a politikai egység, hanem a közös nemzeti identitás megszilárdulása is lehetetlenné vált. Mindez a század végére azt eredményezte, hogy a társadalom nagy része csalódott a Risorgimento ideáljaiban, a hosszú távú hatását tekintve pedig elmondható, hogy a nemzeti egység hiánya a mai napig is tetten érhető Olaszországban.
«Mio primo scopo è far cosa utile al paese [...].» Massimo d'Azeglio és az első olasz egység hajnalának válsága a Questioni urgenti című pamfletben
A Risorgimento kiemelkedő írója és politikusa, Massimo d'Azeglio (1798-1866) meghatározó szerepet töltött be az olasz nemzeti egység megteremtésében. Az 1861 januárja és márciusa között írt Questioni urgenti ("Sürgős kérdések") című pamfletje az Olasz Királyság 1861-es létrejöttét közvetlenül megelőző időszak politikai, társadalmi és kulturális feszültségeit elemzi. Előadásomban bemutatom, hogy a műben felvetett, az egységgel összefüggő kérdések hogyan reflektálnak a korszak politikai helyzetére, illetve milyen kapcsolatban állnak a d'Azeglio életművében megjelenő hazafias gondolatokkal.
A mű kiindulópontja 1848-49 és 1861 összehasonlítása a nép a függetlenségi háborúkhoz való hozzáállásának vetületében. D'Azeglio úgy véli, hogy bár Itália a köz-és politikai gondolkodása fejlődött, az egymással szemben álló pártok tevékenységei megakadályozzák az egység létrejöttét: egyaránt bírálja a Mazzini-féle, a demokrata, a republikánus és a radikális pártot. Törvényes kereteket nélkülőző műveletnek tartja Garibaldi dél-itáliai expedícióját, ugyanakkor megkérdőjelezi annak létjogosultságát is, hogy a nemzet szabadsága kizárólag a Savoyai-háztól függjön. Dél és Észak egyesülése kapcsán megfigyelhető egy negatív fejlődés a d'azegliói életműben: az 1830-40-es években írt történelmi regényeiben az olaszok összetartozásának értékét képviselte, az 1850-60-as évekbeli levelezéseiben és önéletrajzában, az I miei ricordiban ("Emlékeim", 1867, posztumusz) már a két terület egybeforrasztásának lehetetlenségét fogalmazta meg.
A Questioni urgentiben felvetett problémák előrevetítik az új olasz állam hiányosságait. Ez utóbbiak nemcsak a politikai egység, hanem a közös nemzeti identitás megszilárdulását is megakadályozták: mindez a század végére a közéletben és az irodalomban is tetten érhető, a Risorgimentóban való csalódást idézte elő.farkas-monika_2.jpg

Szólj hozzá!


2022.11.05. 10:10 Kovács Annamari

Bemutatjuk előadóinkat: Derzsenyi Dávid (ELTE)

2019-ben, az utolsó „békeévben” kezdtem meg tanulmányaimat az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájában. A koronavírus-járvány és a háború nyomában járó energiaválság arra késztetett, hogy átértékeljem a „történészi távolságtartásomat” választott doktori témám iránt, nagyobb figyelmet szentelve a 17. századi tudományos forradalommal párhuzamos társadalmi, gazdasági és politikai kríziseknek.
Kutatási területem a kora újkori ismeretelméleti átalakulások hatása a bölcsészettudományokra, valamint a késő-humanizmus és a korai felvilágosodás közötti átmenet egy holland humanista-filológus, Isaac Vossius (1618–1689) esettanulmányán keresztül. Vossius pályaképe több fordulatot is mutat, melyek mögött átmeneti személyes és „alkotói” válságok is kirajzolódtak: idővel a klasszikusok forráskiadására specializálódott szerkesztőből szerzővé lépett elő, tudott nyitni a természettudományok felé is, és önálló tanulmányokat jelentetett meg a kronológia, az optika és a hidrológia terén. Többször is újra pozícionálta magát a tudományos közéletben, láthatóan jól megértette az idők szavát. Így joggal vélelmezhetjük, hogy megérintették a korszak válságai, és mindez szerzői munkásságába is beépült.
Vossius élete alkonyán visszatért a humanista-antikvárius témaválasztásokhoz, és 1685-ben az Antik Róma és más városok nagyságáról írt traktátusában felelevenítette a világ elnéptelenedésének gondolatát, melynek érvrendszerében – korábbi tapasztalataiból kiindulva és az olvasóközönségéhez igazodva – természettudományos jellegű okfejtést hívott segítségül. E mű által képet alkothatunk a demográfiai gondolkodás premodern fázisáról is.
Előadásomban abból a munkahipotézisből fogok indulni, miszerint a válság és a válságtudat nem feltétlen esik egybe, a válságtudat kialakulásának pedig egyik előfeltétele középtávú komparatív idősorok, összehasonlítható adatok kivetülése az egyéni és kollektív tapasztalatokba. Egyúttal arra is igyekszem rávilágítani, hogy a problémák számszerűsítésének hiányában a válságok megélése jóval végletesebb és szélsőségesebb gondolatokat ébreszt. Így a depopuláció felvetése nagyon is korszakos gondolat lehetett a maga idejében.
A 17. század válságai antikvárius szemmel: a világ elnéptelenedésének gondolata és a demográfiai gondolkodás kezdetei Isaac Vossius (1618– 1689) munkásságában
A 17. századi Európa válságok egész sorát élte meg. Háborúk, járványok, éhínségek a korábbi évszázadokat is sújtották, de ezen csapások egyidejű megjelenése az 1600-as évek közepén globális válsággá álltak össze. Emellett olyan modern válságelemek is megjelentek, mint az infláció és a tőzsdei buborékok. Európa szinte minden országát lázadások, felkelések és háborúk sújtották, melyek közül a legnagyobb véráldozattal a harmincéves háború (1618-1648) járt. Ezzel közel egyidőben a távoli Kínában megdőlt a Ming-dinasztia, Indiában pedig a Mogul Birodalom sodródott állandó háborúkba és lázadásokba.
A globális és ökológiai szemléletű történettudomány képviselői a 17. századi válságok egyik legfőbb kiváltó okának a kis jégkorszak akkoriban világszerte felerősödő anomáliáit tekintik, amelyek nyomán csökkentek a terméshozamok, ami éhséglázadásokat, háborúkat és járványokat váltott ki, és mindez további demográfiai visszaesést, növekvő mortalitást vagy akár elnéptelenedést is eredményezett.
A 17. századi értelmiség egyik igen jellegzetes alakja, Isaac Vossius (1618-1689) maga is az okságot és a távoli analógiákat kereste korának népesedési problémái mögött. A holland könyvtáros-filológus számára azonban még nem állhattak rendelkezésre olyan kumulált adatok, idősorok, amelyek kimutatták volna a korszak népességcsökkenésének átmeneti és visszafordítható jellegét vagy területi korlátozottságát. Ehelyett Vossius a klasszikus és a közelmúltbeli szerzőkhöz fordulva felelevenítette és új kontextusba helyezte a világ (részleges) elnéptelenedésének gondolatát, egy az antik Rómától a korabeli Kínáig vezető eszmefuttatáson keresztül.
Előadásomban azokat az eseményeket, világnézeti, módszertani és ismeretelméleti kereteket, valamint szerzői, szerkesztői, filológiai gyakorlatokat mutatom be, amelyek a népesedés mögötti okságot a jó kormányzáshoz társítják. Vossius: De antiquae urbis Romae at aliarum quarumdam urbium magnitudine c. traktátusának okfejtése egyszerre épül a reneszánsz ideatanra, matematikai levezetésre és civilizáció-kritikára, és a korszak demográfiai válságának elemzésében egyúttal megmutatkozik a késő-humanizmus válsága is.
derzsenyi-david-min.JPG

Szólj hozzá!


2022.11.04. 18:10 Kovács Annamari

Bemutatjuk előadóinkat: Virágh Ágnes (DE)

Változatok a 14. századi apuliai krízisre: vádnarratívák a nőkről

A nőket gyakran mutatják be az irodalmi és a történelmi források bűnbakként, egy kataklizma elindítóiként. Ez nem volt máshogy a 14. századi Nápolyi Királyságban sem, melynek összetett válságát a kortárs szerzők azzal hozták összefüggésbe, hogy nők kezébe került az ország kormányzása. A nők megítélése ezekben a szövegekben éles kontrasztokkal bír, egyrészt megjelennek a kegyes, jámbor asszonyok, akik a 14. századra egyre elterjedtebbé vált laikus áhítat gyakorlásában élen jártak, bőkezű adományokat nyújtottak az egyháznak, s zarándoklatokon vettek részt. Másrészt a féktelen tobzódás, ravasz cselszövések alanyai is a nők voltak, akik erénytelen életet folytattak, s kicsapongásaik révén másokat is példájuk követésére ösztönöztek. A Trecento tollforgatói a nápolyi válságot a meghalt király kijelölt utóda, Nápolyi Johanna uralkodásában vélték felfedezni, aki számukra a romlottság megtestesítőjének bizonyult. Ezen szerzők szemében Johanna szentségtelenebb volt a rossz női szellemnél, Jezabelnél is, s a gyilkos Médeiánál is kegyetlenebbnek imponált, amikor vádjaik szerint a férjgyilkosság eszközéhez folyamodott. Közvetlen női mintái, akik a szerzők szerint befolyással voltak nőként való viselkedésére, ugyancsak a féktelen bujaság képviselői voltak: ők testükkel és ármánykodásukkal mételyezték a Királyságot, s nem riadtak vissza a kegyetlen gyilkosságoktól sem. Ezt a bűnbak-elképzelést – amelyet a városok krónikaírói, a köznép egy része és a Johannával rivalizáló férfi családtagok is terjesztettek – , átvették azok a szerzetesek is, akik Arnau de Vilanova és Gioacchino da Fiore apokaliptikus szövegeit látták el magyarázó jegyzetekkel, s koruk kríziseit (a ferencesek közötti vitákat és széthúzást, a polgárviszályokat, a dél-itáliai dinasztikus háborút, az éhínséget és a száműzetésbe vonuló nincstelenek tömegét) a Johanna trónra léptével kezdődő rossz női hatalmaskodás térnyerésével interpretálták. Az előadás abból a hipotézisből indul ki, miszerint a Királyság válsága egy olyan kataklizma volt a kortársak számára, amelyre saját „kulturális modelljeik” révén igyekeztek választ adni. A bűnbak-képzés alkotóelemei különböző fragmentumokból épültek fel, s leginkább a köztes kultúrát képviselő szerzők műveibe kerültek be, akik a népi és az elit kultúrából egyaránt válogattak. Ennek megfelelően a szövegelemzés arra irányul, hogy feltárja a források szókészletét, s elkülönítse a válságra adott magyarázatok különböző variánsait a latin és népnyelvű szövegekben. A konstrukciók olvasatában kiemelt helyet foglal el a szerzők által rögzített tapasztalatok és élmények történeti antropológiai szempontú elemzése, ebbe beletartoznak mindazok a megfigyelések, amelyeket a szerzők maguk is átéltek, vagy külső megfigyelőként észleltek, esetleg másoktól hallottak.

Szólj hozzá!


2022.11.04. 14:10 Kovács Annamari

Bemutatjuk előadóinkat: Rácz K. Bence (ELTE)

Rácz K. Bence vagyok az ELTE BTK ötödéves történelem-angol osztatlan tanárszakos hallgatója. Érdeklődésem középpontjában a késő-középkori és kora újkori kultúrtörténet és társadalomtörténet kérdései állnak. Ezen belül kutatásaim a korszakban létrejövő egyik legnépszerűbb bűnbakra, a boszorkány szerepére, illetve a boszorkányüldözés történetére irányulnak.

A boszorkányper mint konfliktuskezelés: Hétköznapi konfliktusok a kora újkori Zala vármegyében

Egy-egy boszorkányper dokumentumainak előkerülése lehetőségként szolgál arra, hogy a kutató az adott közösség mentalitásába, normarendszerébe nyerjen bepillantást. Egy még jelenleg folyó kutatás eddigi eredményeit kívánom ismertetni, amely során a 18. századi hármasszéki közösség mentalitását vizsgálom Benkő Anna boszorkányperén keresztül. Kutatásom céljai: 1) a tanúvallomások alapján feltérképezzem a hármasszéki vármegyében megjelenő boszorkányképzet jellemzőit és ezen keresztül betekintést nyerjek a közösség mentalitásába, valamint normarendszerének működésébe. 2) Továbbá az eset történeti kontextusba való helyezésével feltárom azokat a mechanizmusokat, amelyek során a megtűrt szokás tiltott és tilos szokássá változott. 3) Valamint vizsgálom, hogy a különböző jogi paradigmaváltások hogyan befolyásolhatják egy közösség mentális univerzumát. 4) Kutatásom céljai közé tartozik annak vizsgálata is, hogy a boszorkányüldözések hogyan illeszthetők bele a morális pánik elméleti keretébe, valamint a közösség mentális mechanizmusainak a vizsgálata egy krízishelyzet (gazdasági, természeti stb.) kapcsán. Az általam vizsgált peranyag abba a történeti korszakba esik, mikor a felvilágosodás eszméi megjelennek a különböző gondolkodók, jogtudósok munkáiban és ezeknek hatására megkezdődik a joggyakorlat átalakítása, valamint a Magyar Királyság területén az egyház és az állam fellép a különböző népszokások és babonák ellen. Munkám során történeti néprajzi, történeti antropológiai, történeti pszichológiai és történettudományi szempontokat érvényesítek. Előadásom egy jelenleg elkészült tanulmányról fog szólni, ami egy nagyobb kutatás eddigi részeredményeinek is tekinthető. Kitérek azokra a jogi változásokra, aminek mentén a boszorkányüldözések fellazultak, röviden összefoglalom és bemutatom Benkő Anna különböző perének és levelezésének a sarokpontjait, majd kitérek a tanúvallomások értelmezési lehetőségére, amely során a közösség mentalitása vizsgálható. Érdekes kérdésként kitérek arra, hogy a boszorkányság mennyire tekinthető „fiktív” közösségnek. Előadásom fókuszpontjában az a kérdés áll, hogy egy közösség milyen mechanizmusok során képes kialakítani, formálni a boszorkányságról alkotott képet.

racz-b.JPG

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása