ELTE TDI, Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Doktori Program, negyedév. Kapcsolat: csigaszem@gmail.com
Kovács Janka vagyok, az ELTE BTK történelem és anglisztika mesterszakjain végeztem, jelenleg az ELTE TDI Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti programjának negyedéves doktorandusza vagyok. Disszertációmban a lélek betegségeivel és betegeivel foglalkozom a magyarországi tudományosságban és társadalomban az 1750 és az 1830 közötti időszakban.
„Mi oktalan büszkeség vólna tehát bennünk, a’ kiknek a’ jelesebb Tudományok most kezdenek felvirradni, e’ részben nyelvünk’ fogyatkozását meg nem esmérni?” Lélektudományos ismeretek és magyar nyelvűség a 18. század második felének orvosi irodalmában
A címben szereplő, Mátyus István marosszéki főorvos hatkötetes Ó- és Új Diaeteticájának (1787–1793) bevezetőjéből kiragadott mondat jól érzékelteti azt a korszak tudományos-orvosi irodalmában gyakran reflektált problémát, amely a nyelv „elégtelenségében” és a szakterminológia hiányában mutatkozott meg, s bizonyos gondolati tartalmak kifejezhetetlenségét és a magyar nyelven való írás nehézségeit vonta maga után. Az előadás célja annak vizsgálata, hogy a magyar nyelven író, a korabeli Nyugat-Európa legfontosabb tudásközpontjaiban (Halle, Jéna, Göttingen, Bécs) tanult orvosszerzők, többek között Mátyus István; a pesti egyetem fiziológiaprofesszora, Rácz Sámuel; Veszprém megye főorvosa, Zsoldos János és a Pesten széles pacientúrával működő neves gyakorló orvos, Kováts Mihály milyen fordítási, kompilációs, szűrési és redukciós stratégiákat alkalmaztak saját műveik kiadásakor.
A 18. század gyakorlatát követve a vizsgált munkák többsége forrásmegjelölés nélküli, vagy a hivatkozásait csak elvétve, pontatlanul megadó kompilációként, valamint fordításként/adaptációként jelent meg. A 18. században a fordítás gyakorlata nem tekinthető a szöveg hű visszatükrözésének; a szándékosságból vagy kényszerűségből fakadó szóhasználat és mondatszerkesztés miatt a szöveg jelentősen átalakult, és ahhoz, hogy egy adott kultúrából egy másikba átkerülve is befogadható legyen, a helyi szellemi igények, viták és kulturális tartalmak függvényében adaptálódott. Ez megmutatkozik a fordító-szerzők által alkalmazott paratextuális regiszterben (előszavak, dedikációk, a főszövegben elhelyezett betoldások, magyarázó és kiegészítő lábjegyzetek) és a megcélzott befogadóközeg „elvárási horizontjához” igazított ismeretek közlésében.
Az előadásban megvizsgáljuk a szerzők által használt beszédmódokat, a művek megírása mögött húzódó szándékot és azokat az eljárásokat, amelyekkel műveiket magyar nyelven is befogadhatóvá tették. E problémaköröket a lélektudomány a 18. század második felében formálódó diszciplínájának példáján keresztül tekintjük át, rámutatva azokra a stratégiákra és nehézségekre, amelyekkel a magyar nyelvű orvosi munkák fordító-szerzői szembesültek a lélektudományos ismeretek és a lélek betegségeivel kapcsolatos, Nyugat-Európában a 18. század második felében gyakran idézett elméleti ismeretek magyar nyelvűvé tétele és a fogalmi készlet kiformálása során.
A konferencia programja megtekinthető itt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.