Fiatalok Konferenciája

Kovács Annamária vagyok, az ELTE irodalom- és kultúratudomány mesterszakának elsőéves hallgatója. Jelenleg a Königsbergi Töredékkel és Szalagjaival foglalkozom. Kutatásaim középpontjában a nyelvemlék és az őrzőkódexének kapcsolata áll: azt vizsgálom, hogy a kódex szövegei milyen kapcsolatban vannak a magyar szöveggel.

A Königsbergi Töredék és kéziratos környezete

A Königsbergi Töredék kutatásában lényeges fordulatot jelentett az a felfedezés, hogy a Töredék és a Szalagok felszabdalásuk előtt is az őrzőkódex részét képezték, és ezért a kódex vizsgálata hozzájárulhat ahhoz, hogy többet megtudjunk a nyelvemlékről. A kódex szövegeinek azonosítása nagyrészt már megtörtént, és a kódexbe író kezek vizsgálatára is történt már kísérlet, bár egy részletes, betűmintákkal alátámasztott elemzés még hiányzik.

Az azonban már most is biztosan megállapítható, hogy nem a magyar szöveg az egyetlen, amelynek a Königsbergi Töredéket és Szalagjait író kéz a lejegyzője, hanem még két típusú bejegyzés tulajdonítható neki: az egész könyvben megtalálható lapszéli jegyzetek és a kódex végén olvasható sermóvázlatok. Előadásom nagyobb részében ezzel a két bejegyzéstípussal szeretnék foglalkozni. A margináliák alapján arra keresem a választ, hogy a Königsbergi Töredék lejegyzőjének mi keltette fel leginkább az érdeklődését a kódex szövegeiben, és hogy a később általa lejegyzett szövegekben reflektált-e ezekre. A sermóvázlatok elemzése pedig további adalékokkal szolgálhat ahhoz a kérdéshez, hogy a Töredék lejegyzője milyen szövegeket ismerhetett.

A margináliák és a sermóvázlatok annak a kérdésnek a megválaszolásához is hozzájárulhatnak, hogy mi lehetett a Töredék funkciója: a lapszéli jegyzetek között van olyan, amelyik arra utal, hogy a megjelölt gondolatokat egy sermóhoz akarták felhasználni, és a Töredék körül olvasható prédikációvázlatok arra engednek következtetni, hogy a magyar szöveg szintén a prédikáció műfajához köthető.

A konferencia programja megtekinthető itt.

Kriston Dorottya vagyok, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának másodéves hallgatója, illetve az egyetemünkön működő Vestigia Kutatócsoport tagja, ahol olasz levéltárakban őrzött középkori és kora újkori magyar vonatkozású forrásokat tárunk fel, digitalizálunk és adunk közre. Eddigi kutatási témáim is ilyen irányúak: Estei Hippolit orvosának leveleit adtam ki, illetve Mátyás király halálhírének itáliai történetét dolgoztam fel. A disszertációm témája teljesen más, az olasz irodalom jelenlétét vizsgálom az 1920-as évek Magyarországán, különös tekintettel az ideológiai vonatkozásokra, illetve irodalom és divat összefonódására. Jelenleg Guido Da Verona (1881–1939) Magyarországon megjelent regényeivel foglalkozom, emellett pedig Pietro Duodo 1600 környékén keletkezett országleírását fordítom.

Kihívások és együttműködés a kéziratos források feldolgozása terén

Módszertani tárgyú előadásom célja, hogy konkrét példákon át mutassa be az Itáliában őrzött magyar vonatkozású középkori és kora újkori források feltárása és feldolgozása során jelentkező kihívásokat, és ezeken keresztül hívja fel a figyelmet az inter- és multidiszciplináris együttműködés fontosságára. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Olasz Tanszékén működő Vestigia Kutatócsoport tagjaként mind egyéni kutatói pályámon, mind a közreműködésemmel szervezett kutatószemináriumi alkalmakon, illetve olasz partnereink részvételével megtartott kerekasztal-konferenciánkon az évek során számos olyan szövegolvasási vagy értelmezési nehézség adódott, melyek jelentős részét filológusok, nyelvészek, történészek és művészettörténészek közös munkájának eredményeképpen sikerült megoldani. Ezek között elsősorban a papír sérüléséből, a tinta elhalványulásából vagy a levélíró írásképéből adódó kiolvasási nehézségek szerepelnek, de jelentkezett már rövidítés feloldásával kapcsolatos probléma, illetve olyan nyelvi kérdés is, ahol anyanyelvi szakértő segítségére volt szükség. Ezek mellett rendszeresen visszatérő téma a rejtjelezés, a szöveg sérülése, XIX. századi másolatok esetében a másoló hibája, stb. Ennek kapcsán érdekességképp azt is megmutatom, hogy hogyan lett egy reneszánszkori velencei forrásban Székesfehérvár nevéből Orlong, és milyen út vezetett ahhoz, hogy erre rájöjjek. Mindezek által amellett, hogy bemutatom a munkánk során felmerülő tipikus nehézségeket is és ezek lehetséges megoldási módszereit, azt kívánom felvázolni, hogy melyek immár tíz éve működő Kutatócsoportunk általános jellemzői, mivel véleményem szerint ez egy működőképes modell lehet más korszakokkal és témákkal kapcsolatos kutatások esetében is.

A konferencia programja megtekinthető itt.

Derzsenyi Dávid vagyok, az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának másodéves doktorandusz hallgatója és emellett a Szépművészeti Múzeum munkatársa. Bölcsészeti tanulmányaimat művészettörténet szakirányon, majd Reneszánsz Tanulmányok mesterszakon végeztem. Ezen interdiszciplináris mesterszak adta tanszabadsággal élve érdeklődésem a régi térképek és a kora újkori kartográfia felé fordult. Így szakmai gyakorlatomat a Leideni Egyetemi Könyvtár térképtárában töltöttem, ahol megismerhettem Isaac Vossius (1618–1689) holland humanista könyvtárát és térkép- és metszetgyűjteményét, melynek két, antik emlékeket bemutató kötete képezte diplomamunkám tárgyát. Vossius nem csupán gyűjtőként, hanem szerzőként is jellegzetes alakja a korai felvilágosodásnak és a 16. század tudománytörténeti átalakulásának, ami antikvitás recepcióra is vonatkoztatható.

Disszertációm témája Vossius egy kései – műfaji határokat többszörösen átlépő – írása az antik Róma méretéről. A De antiquae urbis Romae ... magnitudine egyszerre lezárása a Róma topográfiák reneszánsz hagyományának, tisztes forrásmunka és egy civilizáció-kritikai pamflet. Azonban pszeudo-kvantitatív módszerei révén olyan túlzó állításokat fogalmazott meg, ami még a középkori Mirabilia hagyománynak is dicséretére volna. Vossius e művében a filológiai és természettudományos irányultságát igyekezett ötvözni. De akárcsak egy alkimista, önkényesen keverte az összetevőket. A filológiai és (ál)matematikai módszerek szintézisében a szinergiával ellentétes hatás érvényesült. Ennek a problémának a megértéséhez érdemes 30 évet visszalépni Isaac Vossius élútjának azon időszakáig, amikor is egy nagyon tudatos pályakorrekcióval ígéretes klasszikafilológusból az új természetfilozófiák képviselőjévé pozícionálja át magát. Elsősorban egzisztenciális okokból fordult a kihívások felé, a számára rutint jelentő területeken pedig beszűkült a mozgástere. Az új irány járatlan, a régi folytathatatlan volt számára. Vossius pályája elején ritka, alig ismert kéziratok kritikai kiadására specializálódott. Előadásomban azt a folyamatot igyekszem bemutatni, ahogy Vossius ráébred, hogy számára a filológia terén már alig terem babér. De ahogy fogynak a kéziratok, jönnek a szabad gondolatok! Vossius kora újkori interdiszciplináris tévelygése napjainkban is tanulságos lehet. A nagyfokú műveltségének és a filozófiai megalapozatlanságának együtt állása okozhatta, hogy olykor a kérdésfelvetéseinek erősebb az érvénye, mint az eredményeinek.

Az ineditum kéziratok beszerzési korlátainak hatása Isaac Vossius (1618–1689) holland humanistakönyvtáros természetfilozófiai profilváltására

Isaac Vossius (1618–1689) a 17. századi holland korai felvilágosodás és tudományos forradalom egyik jellegzetes alakja, még azon tévedésivel együtt is, amelyek legalább annyira jellemzik az episztemé átalakulását, mint az időközben már kanonizált eredmények. Esettanulmányomban egy olyan tudománytörténeti fordulatot kívánok bemutatni, melyhez a kéziratok hozzáférése és kutathatósága is hozzájárult.

Vossius pályájának indulását a Josephus Scaliger által megteremtett kritikai-filológiai iskola határozta meg. Scaliger utódja, Claude Saumaise lett Isaac mentora, így a szövegváltozatok felkutatása és kollacionálása vált számára is követendő példává. Saumaise révén jutott Isaac ahhoz a heidelbergi Bibliotheca Palatinából másolt még kiadatlan kézirathoz, amelynek kritikai kiadása szakmai debütálását is jelentette. E tartalmilag kevésbé, de filológiai szempontból érdekesebb ógörög navigációs kézikönyvecske publikálása egyúttal polgárjogot is biztosított
számára a respublica literariába.

Vossius ezen a nyomvonalon indult 1641-ben Grand Tourra, amihez a kor jeles humanistái adtak katalógusokat, feladatlistákat és ajánlóleveleket. Itáliában a Bibliotheca Laurenzianában, Barberianában, Apostolicában, Marcianában és Ambrosianában azonban rádöbbent, hogy az ineditum kéziratok beszerzése igen jelentős ráfordítást igényel, hozadéka pedig alacsony, vagy nem hozza meg a vágyott hírnevet. Isaac lassan dolgozta fel új szerzeményeit, ebben öt év svéd királyi szolgálat is hátráltatta. A stockholmi udvari könyvtár nagyszabású bővítése során Vossius és társai Krisztina királynőnél is keresztül vitték a kézirat beszerzési stratégiájukat, de
csak korlátozott eredményt értek el.

Vossius e szolgálatból visszavonulva felismerte, hogy az abszolutista udvaroknak és a kincstári utilitarizmusnak másfajta tudásra van szüksége. Így előképzettség és filozófiai megalapozottság nélkül, de filológusi olvasottsággal és könyvtári rutinnal a természetfilozófia felé pozícionálta át magát. Saját korlátai és a tekintélyszövegek gravitációja azonban visszahúzta szabad gondolatainak szárnyalását.

A konferencia programja megtekinthető itt.