Derzsenyi Dávid vagyok, az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának másodéves doktorandusz hallgatója és emellett a Szépművészeti Múzeum munkatársa. Bölcsészeti tanulmányaimat művészettörténet szakirányon, majd Reneszánsz Tanulmányok mesterszakon végeztem. Ezen interdiszciplináris mesterszak adta tanszabadsággal élve érdeklődésem a régi térképek és a kora újkori kartográfia felé fordult. Így szakmai gyakorlatomat a Leideni Egyetemi Könyvtár térképtárában töltöttem, ahol megismerhettem Isaac Vossius (1618–1689) holland humanista könyvtárát és térkép- és metszetgyűjteményét, melynek két, antik emlékeket bemutató kötete képezte diplomamunkám tárgyát. Vossius nem csupán gyűjtőként, hanem szerzőként is jellegzetes alakja a korai felvilágosodásnak és a 16. század tudománytörténeti átalakulásának, ami antikvitás recepcióra is vonatkoztatható.
Disszertációm témája Vossius egy kései – műfaji határokat többszörösen átlépő – írása az antik Róma méretéről. A De antiquae urbis Romae ... magnitudine egyszerre lezárása a Róma topográfiák reneszánsz hagyományának, tisztes forrásmunka és egy civilizáció-kritikai pamflet. Azonban pszeudo-kvantitatív módszerei révén olyan túlzó állításokat fogalmazott meg, ami még a középkori Mirabilia hagyománynak is dicséretére volna. Vossius e művében a filológiai és természettudományos irányultságát igyekezett ötvözni. De akárcsak egy alkimista, önkényesen keverte az összetevőket. A filológiai és (ál)matematikai módszerek szintézisében a szinergiával ellentétes hatás érvényesült. Ennek a problémának a megértéséhez érdemes 30 évet visszalépni Isaac Vossius élútjának azon időszakáig, amikor is egy nagyon tudatos pályakorrekcióval ígéretes klasszikafilológusból az új természetfilozófiák képviselőjévé pozícionálja át magát. Elsősorban egzisztenciális okokból fordult a kihívások felé, a számára rutint jelentő területeken pedig beszűkült a mozgástere. Az új irány járatlan, a régi folytathatatlan volt számára. Vossius pályája elején ritka, alig ismert kéziratok kritikai kiadására specializálódott. Előadásomban azt a folyamatot igyekszem bemutatni, ahogy Vossius ráébred, hogy számára a filológia terén már alig terem babér. De ahogy fogynak a kéziratok, jönnek a szabad gondolatok! Vossius kora újkori interdiszciplináris tévelygése napjainkban is tanulságos lehet. A nagyfokú műveltségének és a filozófiai megalapozatlanságának együtt állása okozhatta, hogy olykor a kérdésfelvetéseinek erősebb az érvénye, mint az eredményeinek.
Az ineditum kéziratok beszerzési korlátainak hatása Isaac Vossius (1618–1689) holland humanistakönyvtáros természetfilozófiai profilváltására
Isaac Vossius (1618–1689) a 17. századi holland korai felvilágosodás és tudományos forradalom egyik jellegzetes alakja, még azon tévedésivel együtt is, amelyek legalább annyira jellemzik az episztemé átalakulását, mint az időközben már kanonizált eredmények. Esettanulmányomban egy olyan tudománytörténeti fordulatot kívánok bemutatni, melyhez a kéziratok hozzáférése és kutathatósága is hozzájárult.
Vossius pályájának indulását a Josephus Scaliger által megteremtett kritikai-filológiai iskola határozta meg. Scaliger utódja, Claude Saumaise lett Isaac mentora, így a szövegváltozatok felkutatása és kollacionálása vált számára is követendő példává. Saumaise révén jutott Isaac ahhoz a heidelbergi Bibliotheca Palatinából másolt még kiadatlan kézirathoz, amelynek kritikai kiadása szakmai debütálását is jelentette. E tartalmilag kevésbé, de filológiai szempontból érdekesebb ógörög navigációs kézikönyvecske publikálása egyúttal polgárjogot is biztosított
számára a respublica literariába.
Vossius ezen a nyomvonalon indult 1641-ben Grand Tourra, amihez a kor jeles humanistái adtak katalógusokat, feladatlistákat és ajánlóleveleket. Itáliában a Bibliotheca Laurenzianában, Barberianában, Apostolicában, Marcianában és Ambrosianában azonban rádöbbent, hogy az ineditum kéziratok beszerzése igen jelentős ráfordítást igényel, hozadéka pedig alacsony, vagy nem hozza meg a vágyott hírnevet. Isaac lassan dolgozta fel új szerzeményeit, ebben öt év svéd királyi szolgálat is hátráltatta. A stockholmi udvari könyvtár nagyszabású bővítése során Vossius és társai Krisztina királynőnél is keresztül vitték a kézirat beszerzési stratégiájukat, de
csak korlátozott eredményt értek el.
Vossius e szolgálatból visszavonulva felismerte, hogy az abszolutista udvaroknak és a kincstári utilitarizmusnak másfajta tudásra van szüksége. Így előképzettség és filozófiai megalapozottság nélkül, de filológusi olvasottsággal és könyvtári rutinnal a természetfilozófia felé pozícionálta át magát. Saját korlátai és a tekintélyszövegek gravitációja azonban visszahúzta szabad gondolatainak szárnyalását.
A konferencia programja megtekinthető itt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.