Farkas Mónika, a SZTE BTK Olasz nyelv, irodalom és kultúra MA szak másodéves hallgatója vagyok.
Tágabb kutatási témámban az olasz risorgimento időszakának patrióta- és memoárirodalmával foglalkozom, azon belül is olyan „másodvonalbeli” szerzők életművét elemzem, mint Ippolito Nievo, Massimo d’Azeglio, Silvio Pellico, Luigi Settembrini stb. A munkásságukon keresztül arra a kérdésre keresem a választ, hogy az egyes szerzők – akik Itália különböző részeiről és eltérő társadalmi rétegből származtak, valamint igen változatos életutat jártak be – vajon milyen módon érzékelték a korabeli történelmi és társadalmi átalakulásokat, az ő életük milyen szerepet töltött be a változásokban, illetve milyen magatartásformát tartottak példaértékűnek az olasz állampolgárok számára.
A jelen előadásomban ennek a nagyobb kutatási folyamatnak csak egy kis részletét szeretném bemutatni, mely kapcsán azt elemeztem, hogy a Torinói Állami Levéltár d’Azeglio-állományához tartozó kéziratok hogyan egészítik ki a szerző az I miei ricordi („Emlékeim”) c. posztumuszként megjelenő és befejezetlenül maradt visszaemlékezését.
Ami az életrajzból kimaradt: adalékok Massimo d’Azeglio I miei ricordi c. regényéhez a Torinói Állami Levéltár d’Azeglio-kéziratállománya alapján
A risorgimento egyike a legeseménydúsabb és máig legvitatottabb időszakoknak Itália történelmében. E korszak, amelynek fő célkitűzése az olasz nemzeti egység megteremtése volt, legkiemelkedőbb alakjai közé tartozik Massimo d’Azeglio. A sokoldalú torinói főnemes kivételes életpályát járt be, amelynek emlékezetét nagy részleteséggel rendezte az I miei ricordi (Emlékeim) című, 1867-ben posztumuszként megjelenő kötetbe. Az életrajzból kiderül, hogy már igen fiatalon határozottan kiállt az olasz függetlenség ügye mellett, amelynek aztán egész életét szentelte egy ideig katonaként, majd elismert festőként és íróként, később pedig a Szárd Királyság kiemelkedő politikai szereplőjeként. A regényben megjelenő életeseményekhez szinte minden alkalommal (morál)filozófiai, politikai megjegyzéseket fűz vagy éppen a Pápai Állam hatalma ellen szólal fel. Így tárul elénk d’Azeglio a korszakban is egyedi reformgondolkodása, mely szervesen hozzájárult a risorgimento szellemiségének fejlődéséhez.
A szerző 1866-os halála félbeszakította emlékeinek rendezését. A befejezetlenül maradt regény ráadásul éppen azon a ponton szakad meg, amikor d’Azeglio politikai pályájának emlékezetéről, vagyis életének az olasz risorgimento szempontjából egyik legfontosabb időszakáról írna. Ennek hiányát pótolhatja a Torinói Állami Levéltár d’Azeglio-kéziratállományának néhány darabja, különösen az a jegyzet, melyben a szerző az I miei ricordi tervezett fejezeteihez készít vázlatot. Az iratból egyértelműen kiderül d’Azeglio szándéka egy, a megjelentnél hosszabb regény megírására. Az állomány egyéb dokumentumai pedig további adalékokkal szolgálnak d’Azeglio politikai gondolkodásmódjának vagy éppen ars poeticajának pontosabb megismeréséhez.
Előadásomban az I miei ricordi és a kapcsolódó levéltári kéziratok összevetésének elemzését kívánom bemutatni.
A konferencia programja megtekinthető itt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.