Fiatalok Konferenciája

Elkezdődött az utolsó hét, pár nap múlva találkozunk a konferencián! Nekünk még négy előadónk van, akiket nem mutattunk be, következzenek hát. Az első Réger Ádám a PPKE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának harmadéves hallgatója. Előadásának címe: A kétnyelvűség kérdései Kájoni János Hymnariumában

A 17. századi kéziratos énekgyűjtemény kétnyelvűségét egy sajátos szövegcsoport felől szeretném bemutatni: az előadás során számba venném a kézirat azon műveit (s ezek latin és magyar nyelvű változatait), amelyeket a későbbi hagyomány Nyéki Vörös Mátyásnak tulajdonított - a bemutatott költemények szerzősége több esetben jelenleg is bizonytalan. A máig kiadatlan fordításokat is tartalmazó szövegcsoport vizsgálatának segítségével vázlatosan körvonalazni lehet a gyűjtemény lehetséges szerkesztési elveit, illetve a nyomtatott művek kéziratban való továbbélésének módozatait is.

Kedves Érdeklődők!

Elkészült a konferencia programja és a rezüméfüzet: itt és itt érhetők el.

Sok szeretettel várunk mindenkit pénteken az ELTE BTK-n!

a Szerv.

Boros Katalin a Debreceni Egyetem latin-magyar szakán végzett. A DE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola doktorjelöltjeként kutatási témája a Ráskay Lea által másolt Horvát-kódex (1522) nyelvi-filológiai elemzése. A FiKon-ra a Tetten érhetők-e a szóbeliség nyomai a Horvát-kódex Mária-prédikációiban? című előadással jelentkezett.

A Ráskay Lea másolatában fennmaradt Horvát-kódex (1522) két pelbárti Mária-prédikációt és egy regulafordítást tartalmaz. Míg utóbbi szerzetesi szabályzat a kötöttségéből fakadóan és mivel valószínűleg magánolvasmányként funkcionált, kevésbé – nyilvánvalóan szinte semennyire nem – viselheti magán a szóbeliség nyomait; az M. Nagy Ilona által vizsgált Ráskay-kódexek szópárosítási divatja – amely fellelhető itt is – az írásbeliségben élt. Ezzel szemben a felolvasásra szánt prédikációkban a forráshoz képest díszítettebb Mária-frazémák, a kódexbeli latin szövegrészek fordításai és a beazonosítható bibliai szöveghelyek rámutathatnak bizonyos, a szóbeliségben is meggyökeresedő szöveghasználati módra, hagyományra. A forrás-kódexszöveg prédikációinak viszonyában a betoldásokat alaposabban szemügyre véve talán tetten érhetők a szóbeliség nyomai a fent említett, különböző latin szövegek magyar fordításából kompilált kódexben.

Tubay Tiziano Budapesten az ELTE IDI Európai és magyar reneszánsz doktori programjának hallgatója.

Azóta, hogy Kézai Simon gesztájában a székelyeknek egy sajátos írásrendszert tulajdonított, sokak fantáziáját megmozgatta a székelyek írásának kérdése. Az évszázadok során kialakult vélekedések, a jelkészlet hiteles emlékeinek kis, és a hamisítási kísérletek nagy számának hatására a XIX. század végére megjelent az írásrendszer ősiségével kapcsolatos szkeptikus álláspont. Az orhoni ótörök feliratok megfejtése aztán egy csapásra új irányba terelte a vitát: a keleti törökök egynémely jelével való formai és hangértékbeli hasonlóság sok kutatót meggyőzött a székely írás ősiségéről. Azóta számos forrással, tárgyi emlékkel vagyunk gazdagabbak. Előadásomban arra keresem a választ: miről is tanúskodnak ezek? Mikoriak a legkorábbi emlékek?

Túri Tamás jelenleg a szegedi Régi Magyar Irodalmi Tanszék másodéves doktorandusza, specialitásai a prédikációk és az apokalipszis-kommentárok. Előadásának címe: Unitárius prédikációalkotás a 17. század végén: Egy kéziratos prédikációs kötet szóbeliség és publicitás között.

Előadásomban a Kolozsvári Akadémiai Könyvtárban található MsU. 1011-es jelzettel ellátott Theca Sacra Concionum… 1696-1698 című prédikációs kötetet vizsgálom, mely a kolozsvári unitárius iskola diákjainak Dimién Pál rektor szentírásmagyarázatai alapján összeállított munkáit tartalmazza.

A címlappal ellátott gyűjtemény elején egy latin bejegyzés mecénások megnevezésével tanúskodik arról, hogy a kötetet nyilvánosság elé szánták. A nyomtatási szándék erősen kérdéses, de a gyülekezet előtt elhangzott, majd azután sorjában lejegyzett munkák mindenképpen reprezentatív értékkel bírnak. A református és katolikus prédikációkutatással szemben az unitárius szövegalkotási módszerekről igen keveset tudunk. A kötet ilyen szempontú vizsgálata gazdagíthatja az eddigi képet, hiszen a diákok által írt szövegek egy elterjedt, iskolában oktatott szövegalkotási eljárásról kell, hogy tanúskodjanak.

További vizsgálati szempont a prédikációk dogmatikai elemzése, hiszen a felekezetek konfesszionalizációjában nyomtatott irataik, úgymint a káték, énekeskönyvek, prédikációs kötetetek nagy szerepet játszanak. Habár gyűjteményünk nyomtatása minden bizonnyal nem valósult meg, mégis ez lenne az első, még ha csak iskolai oktatásban is, de nyilvánosságnak szánt prédikációs kötet az 1569-ben kinyomtatott Dávid Ferenc prédikációs könyve óta (RMNy 269). Mivel a prédikációk Dimién Pál bibliamagyarázatán alapulnak, indokoltnak látszik a hollandiában járt peregrinusok által közvetített remonstráns elemek megjelenésének vizsgálata is.

Juhász János, az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola 3. évfolyamos doktorandusz-hallgatója a következő előadással jelentkezett hozzánk: Irodalom és politika a 17. századi Magyarországon: Lackner Kristóf és Szepsi Korotz György politikai műveinek forrásai.

A 16–17. századi Európa politikai gondolkodása az antik görög és latin, elletve a neolatin politikai írók műveire támaszkodott. A korai újkor államberendezkedésről alkotott horizontja a politica ecclesiastica, az autonóm politika, az abszolutizmus és a res publica koordinátarendszerében helyezhető el.

Napjaink legfrissebb politikatörténeti kutatásai számára két modell kínálkozik: a brit eszmetörténeti és a német fogalomtörténeti alapú elemzés lehetősége. Bene Sándor a hazai politikatörténeti kutatás módszereire és irányvonalára tett javaslatában e két iskola módszereinek fúzióját javasolja. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországon keletkezett, politikai tartalmat hordozó szövegek vizsgálata során egyszerre érdemes az általuk alkalmazott fogalmakat szótárszerűen számba venni és a maguk kontextusában elemezni használatuk történetének megvilágításában (Koselleck), illetve azon diskurzustípusokat - amelyen a politikai textusok létrejöttek - körvonalazni, továbbá e diskurzustípusok interakcióit és módosulásait értelmezni (Skinner).

Előadásomban Lackner Kristóf Coronae Hungariae emblematica descriptio című emblémáskönyvét és Szepsi Korotz György Basilikon dóron fordítását szeretném forráshasználatuk szempontjából bemutatni. E munkák egy igen szűk, de ugyanakkor reprezentatív keresztmetszetét adják a századforduló hazai politikai gondolkodásának. Úgy gondolom, hogy a kora-újkori magyar irodalomtörténet e két műfajának vizsgálata szélesebb rálátási horizontot biztosít a vizsgált időszak irodalmának pontosabb és mélyebb megértéséhez. Forrásaik számbavétele pedig elengedhetetlen a későbbi elmélyült kutatások megalapozásához.

Köllő Zsófia a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Hungarológiai Doktori Iskolájának hallgatója A Nádasdy-Mausoleum (1664) koronkénti újrahasznosítása:kéziratos terjedése és fordításai című előadással jelentkezett konferenciánkra.

Előadásomban az idén 350 éves Nádasdy-Mausoleum esetében vizsgálom a különböző korokban és történeti-politikai kontextusokban történő újrahasznosítás jelenségét. A magyar uralkodókat felsorakoztató,  metszetekkel ellátott reprezentatív kiadványnak a 17-18. században több újra-kiadása és fordítása jelent meg, de kéziratos terjedéssel és kéziratban maradt fordításokkal is számolnunk kell. A történelemszemlélet és politikai gondolkodás szempontjából is igen jelentős kiadvány ezáltal egy kiterjedt hatástörténetet tudhat magáénak, amelyet az előadás rekonstruálni és értelmezni kíván.

Következő bemutatott előadónk Deme Ágnes, aki a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének első évfolyamos doktorandusza. Előadásának címe: Egy 1810-es hazai népi kéziratos könyv és egy egzotikus illusztráció.

Az irodalom és a folklór, népköltészet fogalmai között a közvélemény éles határvonalat feltételez, még meghatározásuk is gyakran egymás ellentéteként történik. A népköltészet és az irodalom között azonban számos összefüggés érzékelhető, alapvető kapcsolatukat a közköltészet termékei biztosítják, melyek hordozói a népi kéziratos könyvek. Az előadás során az 1810-es Vályi kézirat kapcsán mutatom be az oralitás sajátosságait – amik mégis írásban jelennek meg – és az úgynevezett magasművészet attitűdjeit, amik szóbeli kifejezési formát is nyerhetnek. Az említett kézirat három szövegcsoportja a következő: Az első oldalakon az Aradhoz közeli Pécska „Nemes Szűts Céhének” szánt köszöntők olvashatók. A második, legterjedelmesebb csoport vőfélyverseket tartalmaz, melyek származási helye valószínűleg a Felvidéken keresendő. A harmadik kategória foglalja magában a legváltozatosabb műveket, helyet kapnak benne például névnapi köszöntők, jókívánságok, travesztiák, egy tankönyvből beemelt költemény és a különleges, alakváltó kétágú vers is. A kézirat, pontosabban annak bizonyos versei, Vályi Klára gömöri költőnőhöz és bábaasszonyhoz köthetők, aki szívesen dolgozott ismert költők verseinek variánsaival, de használt népköltészeti alkotásokat is – irodalmi munkásságának szerves részeként. A prezentáció során a fenti kettősség bemutatására fogok törekedni. Az előadás a reykjavíki Árni Magnússon Institute for Icelandic Studies The Variance of Njáls saga elnevezésű projektjére tett kitekintéssel zárul.

Németh Dániel idén kezdte meg MA-tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, témavezetői Oszkó Beatrix és Bartók István, rezüméje pedig:

Előadásomban tisztázni próbálom az első név szerint ismert költőnk, Vásárhelyi András életének bizonyos szakaszait, ezzel segítve az általa szerzett Mária-ének keletkezési körülményeinek pontosabb megismerését. Bemutatnám, hogy a délvidéki huszita mozgalom és a folyamatos török támadások hatása hogyan jelenik meg szövegében, amely haladó gondolkodását, műveltségét és szerzői leleményét egyaránt tükrözi. A szülőföldjére, Kisdivásárhelyre utaló nevének fennmaradását a latin mintára megalkotott versfőszöveg biztosítja, az általa létrehozott ének műfaját tekintve átmenetet képvisel a katolikus liturgikus ének és az anyanyelvi protestáns gyülekezeti ének között.

Éneke tükrözte a korabeli felekezeti kapcsolatokat, hiszen számos változatban maradt ránk: ismerünk ferences (vagy pálos), premontrei és domonkos változatot is. A cantilena a reformáció és ellenreformáció ideje alatt is élt a szájhagyományban és az írott szövegekben is. Az idők során újra és újra átértelmeződött, a kezdetben is archaikus szövegből kikerült a korai szerkesztési bizonytalanság és egy 9 strófából álló változatban került a nyomtatott énekgyűjteményekbe. 11 változat közül alaposabban 6 variáns kapcsolatait és egymáshoz képesti viszonyait próbálom nyelvi adatokkal is megvilágosítani.

A köt hölgy után a héten következzen két fiatalember.

Első választottunk a számunkra egyébként is oly' kedves Görög Dániel, aki a FiKon szervezése mellett az ELTE BTK hallgatója is, előadásának címe: A tudósító ének szóban és írásban.

A históriás ének, és részhalmazaként a tudósító ének egy olyan terület, amely határt nyit az írásbeliség és a szóbeliség között. A tudósító énekeket jellemzően iskolázott, bizonyos műveltséggel rendelkező szerzők írják, akik számára ismertek lehettek korábbi énekek, vagy krónikák. Ugyanakkor a célközönség írástudatlan volta miatt a műveknek alkalmasnak kellett lenniük szóbeli előadásra, ezért a XVI.-XVII. századi tudósító énekeinknek az orális énekmondói hagyományra kellett lenniük.

Az előadás célja a ránk maradt tudósító énekek alapján feltérképezni, hogy milyen jelek utalnak a szóbeli előadásra vagy írásbeli terjesztésre. Szeretném megállapítani, hogy az írásban, szerencsés esetben nyomtatásban rögzített tudósító énekek mekkora és milyen érdeklődésű illetve műveltségű közönséghez jutottak el. Tinódi énekeinek mintaképző szerepe a műfaj későbbi életében arra mutat, hogy az irodalomra tett hatást az írásban rögzített szövegek tették, azzal együtt, hogy a szélesebb közönség előtt továbbra is csak a szóbeli előadás számíthatott.

Az előadásban részletesebben kívánok foglalkozni a Cantio de militibus pulchra címen elhíresült szöveggel, amely az egyik leglíraibb tudósító ének, és amelynek keletkezési körülményei és eredeti közege (szóbeliség vagy írásbeliség) máig vitatottak. Megpróbálom igazolni, hogy a Cantio eredendően szóbeli előadás céljára készült, illetve megpróbálom cáfolni a Cantio gúnyversként való értelmezését.