Fiatalok Konferenciája

ELTE TDI, Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Doktori Program, negyedév. Kapcsolat: csigaszem@gmail.com

Kovács Janka vagyok, az ELTE BTK történelem és anglisztika mesterszakjain végeztem, jelenleg az ELTE TDI Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti programjának negyedéves doktorandusza vagyok. Disszertációmban a lélek betegségeivel és betegeivel foglalkozom a magyarországi tudományosságban és társadalomban az 1750 és az 1830 közötti időszakban.

„Mi oktalan büszkeség vólna tehát bennünk, a’ kiknek a’ jelesebb Tudományok most kezdenek felvirradni, e’ részben nyelvünk’ fogyatkozását meg nem esmérni?” Lélektudományos ismeretek és magyar nyelvűség a 18. század második felének orvosi irodalmában

A címben szereplő, Mátyus István marosszéki főorvos hatkötetes Ó- és Új Diaeteticájának (1787–1793) bevezetőjéből kiragadott mondat jól érzékelteti azt a korszak tudományos-orvosi irodalmában gyakran reflektált problémát, amely a nyelv „elégtelenségében” és a szakterminológia hiányában mutatkozott meg, s bizonyos gondolati tartalmak kifejezhetetlenségét és a magyar nyelven való írás nehézségeit vonta maga után. Az előadás célja annak vizsgálata, hogy a magyar nyelven író, a korabeli Nyugat-Európa legfontosabb tudásközpontjaiban (Halle, Jéna, Göttingen, Bécs) tanult orvosszerzők, többek között Mátyus István; a pesti egyetem fiziológiaprofesszora, Rácz Sámuel; Veszprém megye főorvosa, Zsoldos János és a Pesten széles pacientúrával működő neves gyakorló orvos, Kováts Mihály milyen fordítási, kompilációs, szűrési és redukciós stratégiákat alkalmaztak saját műveik kiadásakor.

A 18. század gyakorlatát követve a vizsgált munkák többsége forrásmegjelölés nélküli, vagy a hivatkozásait csak elvétve, pontatlanul megadó kompilációként, valamint fordításként/adaptációként jelent meg. A 18. században a fordítás gyakorlata nem tekinthető a szöveg hű visszatükrözésének; a szándékosságból vagy kényszerűségből fakadó szóhasználat és mondatszerkesztés miatt a szöveg jelentősen átalakult, és ahhoz, hogy egy adott kultúrából egy másikba átkerülve is befogadható legyen, a helyi szellemi igények, viták és kulturális tartalmak függvényében adaptálódott. Ez megmutatkozik a fordító-szerzők által alkalmazott paratextuális regiszterben (előszavak, dedikációk, a főszövegben elhelyezett betoldások, magyarázó és kiegészítő lábjegyzetek) és a megcélzott befogadóközeg „elvárási horizontjához” igazított ismeretek közlésében.

Az előadásban megvizsgáljuk a szerzők által használt beszédmódokat, a művek megírása mögött húzódó szándékot és azokat az eljárásokat, amelyekkel műveiket magyar nyelven is befogadhatóvá tették. E problémaköröket a lélektudomány a 18. század második felében formálódó diszciplínájának példáján keresztül tekintjük át, rámutatva azokra a stratégiákra és nehézségekre, amelyekkel a magyar nyelvű orvosi munkák fordító-szerzői szembesültek a lélektudományos ismeretek és a lélek betegségeivel kapcsolatos, Nyugat-Európában a 18. század második felében gyakran idézett elméleti ismeretek magyar nyelvűvé tétele és a fogalmi készlet kiformálása során.

A konferencia programja megtekinthető itt.

SZTE IDI, Régi magyar irodalom program, doktorjelölt

Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola doktorjelöltje vagyok, alap- és mesterképzésemet a PTE-n végeztem. Főbb kutatási témáim voltak Bogáti Fazakas Miklós és a szombatos kódexek, mostanában pedig Válaszúti György Pécsi Disputáját olvasom egyre szorgalmasabban.

„…miért háborgattak, akasztotok, gyűlöltök ennek az egyedülvaló Istennek dicsőségének hirdetéséért?” Az eretnekség és a vallási tolerancia kérdése a Pécsi Disputában

A vallási tolerancia, vagy legalábbis annak igénye évszázadokon, évezredeken átívelő jelenség. Nincs ez másképpen a reformáció korában sem, ahol az eretnek jelző bárkire való rásütése igen komoly következményekkel járhatott. Az antitrinitárius vallás mint a reformáció egyik legifjabb ágazata, élen járt a tolerancia kérdésének tárgyalásában és annak gyakorlásában is.

Válaszúti György Pécsi Disputája a magyarországi 16. századi unitárius emlékek egyik legfontosabb szegmense, mely igen részletesen körüljárja a tolerancia kérdését. Ennek a vallási meggyőződés mellett van egy sokkal praktikusabb, gazdasági oka is, mégpedig a pécsi unitárius kereskedők eretnekké nyilvánítása, ezzel kereskedői feladataik akadályozása.

Válaszúti azonban olyasfajta háttértudást és műveltséget villant fel a disputa vallási toleranciát tárgyaló részeiben, mely még egy nyugat-európai felvilágosult gondolkodónak is dicséretére válna. Előadásomban az általa citált gondolkodókat, illetve azokat a részeket szeretném elemezni, ahol név ugyan nem szerepel, de az eszmefuttatás közel áll a kor egyéb nagy filozófusainak, teológusainak érveléséhez.

Ezek közül talán a legfontosabb Sebastian Castellio és De haereticis an sint persequendi c. munkája, melyet Servet 1553-as megégetése után írt. A francia teológus munkái és a tolerancia kérdését tárgyaló egyéb művek egészen biztosan eljutottak Erdélybe, így az onnan érkező antitrinitárius prédikátorok (mint Válaszúti György) ismerhették az írásokat, s bár a baranyai unitárius felekezet valamelyest különálló volt, kapcsolata Erdéllyel azonban megmaradt, nem kizárható tehát, hogy a szellemi utánpótlást – akár könyveken, akár ifjabb papokon keresztül – továbbra is küldték a pécsieknek.

Akár gazdasági, akár csupán a vallási meggyőződés miatt, a baranyai antitrinitáriusok különösen toleránsak, békeszeretők voltak, s ez a Disputa majd minden mondatából kiviláglik, ennek hátterét és lehetséges okait szeretném tehát bemutatni.

A konferencia programja megtekinthető itt.

ELTE ITDI, Reneszánsz program, másodév. Kapcsolat: vrabelymarktibor@gmail.com

Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola másodéves doktorandusz hallgatója vagyok. Fő érdeklődési területem a középkori magyar vallásos irodalom és a ferences rend irodalmi és kulturális jelentősége a 15–16. században a Magyar Királyság területén, különös figyelmet fordítva a rend és a könyvnyomtatás kapcsolatára. Ezen témákkal is szorosan összefonódva főmunkatársként segítem a Régi Magyar Exemplumadatbázis munkáját, amely 1541-ig dolgozza fel az összes magyar nyelvű exemplumot.

„Amen. Amen.” A Tihanyi kódex Szent Eugénia legendája

A középkori magyar nyelvű kódexekkel kapcsolatos kutatások a mai napig nagy mértékben támaszkodnak a 19. század végi, 20. század eleji kutatók által publikált eredményekre. Különösen igaz ez a latin források esetében: Katona Lajos, Horváth Cyrill, Szilády Áron vagy Timár Kálmán írásai továbbra is sok esetben megkerülhetetlenek. Az elmúlt közel 100 évben azonban a kutatók számára elérhető középkori szövegek mennyisége – részben az újabb és újabb kiadásoknak, részben az internetnek köszönhetően – hihetetlen mértékben megnövekedett.

Ezen forrásbőség következtében a korábbi szakirodalmi állítások fenntarthatósága is több esetben megkérdőjeleződött. Ennek talán legjellegzetesebb példája az Érdy-kódex három szent ünnepére írott prédikációja (Sziénai Szent Katalin, Szent Ferenc, Páduai Szent Antal), amelyekről azt tartották, hogy Temesvári Pelbárt-fordítások. Ezt a nézetet a Sermones compilati kutatócsoport tagjai cáfolták meg, amikor meggyőzően bizonyították, hogy a Karthauzi Névtelen elkészítésükhöz Robertus Caracciolus Sermones de laudibus sanctorum című munkáját használta fel.

Azonban ennek ellenkezőjére is akad példa. A magyar kódexek legendáinak tradicionális forrása a Legenda aurea, ennek megfelelően nem meglepő, hogy a Tihanyi kódex (OSZK, MNy 75) Szent Eugénia legendájának (ff. 147r–165v) esetében is ezt hozza a modern kiadás. Az azonban már igen, hogy mindezt annak ellenére teszi, hogy Király György már egy 1915-ös (a kiadás által is hivatkozott!) cikkében megadta a helyes forrást: a Vitae patrumot. A tévedés később önálló életre kelt, és többek között a MAMŰL-be is bekerült.

Előadásomban a Tihanyi kódex ezen legendájával foglalkozom: a magyar szöveget összehasonlítom az (újonnan megtalált) latin forrással, és megpróbálom kiemelni a jellemző fordítási sajátságokat. Az előadás során ezen kívül megvizsgálom a szakirodalomban csak frater F-ként emlegetett scriptor teljes irodalmi munkásságát: a Tihanyi és a Kazinczy-kódexet.

A konferencia programja megtekinthető itt.

PTE Irodalomtudományi Doktori Iskola

A PTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának vagyok a hallgatója, elsősorban a korai unitárius gyülekezeti énekeskönyvekkel foglalkozom.

Többkezes kódexek a régiségben

A filológus szeretne mindig biztosat állítani még olyan esetekben is, amikor a rendelkezésünkre álló források alapján nehéz ez. Az ilyen jelenségek eredményezik a nagybetűvel írt, de azon túl semmitmondó „Névtelen” szerzőket, a nehezen alátámasztható datálásokat, kötelezően feltételezendő forrásokat a stemmáinkban és a kézírások esetleges összekapcsolását vagy szétválasztását. A fennmaradt adatok csekélysége miatt legtöbbször logikai alapon lehet csak állítani, amelyek viszont nem nélkülözhetik a pontos mikrofilológiai vizsgálatokat. Ha pusztán a kutatói logika mentén vizsgálódunk, elsiklunk a kivételek mellett, olyan állításokat vagy rendszereket építhetünk, amelyekben egyrészt számos (sok esetben fölösleges) ismeretlen tényező szerepel, másfelől torz képet alkot a vizsgált korról.

Korábbi kutatásaim során figyeltem fel a jelenségre, hogy a korábbi filológusaink nehezen rendszerezték a több kézírást tartalmazó kódexek másolóit. Hol helyesen, de többször bizonytalankodva párosították különböző kódexek kézírásait, máskor meg úgy tettek igazságot másoló-azonosság kérdésekben, hogy problémásabb helyzetekben inkább különbözőnek ítéltek akár egy scriptortól származó két szöveghelyet.

Előadásomban a többkezes kódexek kézírásait járom körül, és kísérletet teszek arra, hogy revideáljuk a kora újkori másolókra és kézírásokra vonatkozó prekoncepcióinkat, illetve azok fenntarthatóságát.

A konferencia programja megtekinthető itt.

ELTE, magyar alapszak, harmadév. Kapcsolat: kovacs0annamari@gmail.com

Kovács Annamária vagyok, az ELTE magyar alapszakának harmadéves hallgatója. Jelenleg a Königsbergi Töredékkel és Szalagjaival foglalkozom. Kutatásaim középpontjában a nyelvemlék és az őrzőkódexének kapcsolata áll.

Eredeti vagy másolat? A Königsbergi Töredék és Szalagjai datálásával kapcsolatos álláspontok fenntarthatósága

A Königsbergi Töredék és Szalagjai a magyar szövegemlékek közül az egyik legrégebbi. Azonban az, hogy pontosan mennyire régi, a szakirodalomban még mindig vitatott. Benkő Loránd Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei című munkája alapján a nyelvtörténeti kutatások azt az álláspontot tartják elfogadottnak, hogy a szöveg a lejegyzésnél jóval korábbi, és a ránk maradt nyelvemlék egy 150 évvel későbbi másolat. Tóth Péter azonban A Königsbergi Töredék és Szalagjainak újabb vizsgálata című cikkében egy másik megközelítést ismertet: szerinte a Töredék már azelőtt is az őrzőkódex részét képezte, hogy a kötésébe került volna, ugyanis a Töredéket a kódex lapjai közül vágták ki. A szöveg forrása pedig az őrzőkódexben is olvasható mű, a De laudibus beate Marie virginis című munka, melyet Beauvais-i Vince írt. Ez az álláspont viszont inkább azt valószínűsíti, hogy a magyar szöveg keletkezése egyidős a lejegyzésével.

Kutatásaimban azt vizsgáltam, hogy Tóth Péter felvetései fenntarthatók-e. Különösen az érdekelt, hogy a De laudibus beate Marie virginis valóban lehetett-e a magyar szöveg forrása. Ha ugyanis Beauvais-i Vince művét a Töredék latin eredetijének tekinthetnénk, az nemcsak (a Königsbergi Töredék kutatásában szintén fontos szerepet betöltő) forrás-kérdést tisztázná, hanem a magyar szöveg keletkezésének időbeli elhelyezését is segítené, hiszen tudjuk, hogy a De laudibus beate Marie virginis a 13. század közepén íródott, következésképp a Töredék sem lehet ennél régebbi. Tehát összehasonlítottam a De laudibus beate Marie virginis szövegét a Königsbergi Töredék szövegével, és összegyűjtöttem a latin szöveg azon részeit, amelyeknek a magyar szöveg a fordítása lehet. Előadásomban ezeket szeretném bemutatni, amivel annak megválaszolásához is hozzájárulok, hogy a datálás kérdésében mely álláspont bizonyul fenntarthatónak.

A konferencia programja megtekinthető itt.

ELTE TDI, Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Doktori Program, másodév. Kapcsolat: viragcsilla1995@gmail.com

A Középkori és kora újkori egyetemes történelem doktori program másodéves hallgatója vagyok az ELTE-n. Érdeklődési területem a 16–17. századi angol társadalom- és kultúrtörténet, különösképpen az énekmondók szerepe a társadalmi rétegek közti kommunikációban.

„prostituting their base and pestilent merchandize, not onely at such publik Merriment; but also in privat houses” – A zene és megrontói: énekmondók és zenészek a kora újkori Angliában

A zenének és a zenehallgatásnak filozófusok, zenészek, zeneelméleti szerzők már az antikvitástól kezdve különleges hatásokat tulajdonítottak: magasba emeli a földhöz ragadt test börtönében élő lelket, megnyugtatja az idegeket, harmóniába hozza a testet és így betegségeket gyógyít, és így tovább. Mindezen tulajdonságok a zene harmonikus voltából, az isteni szférával való közvetlen kapcsolatából fakadnak. A kora újkori Angliában azonban a zene és zenehallgatás egy másmilyen, sokkal profánabb aspektusa is a közgondolkozás előterébe került. A zene gyakran a rosszra csábító, erkölcstelen cselekedetekhez lelkes kíséretet nyújtó dologként jelenik meg, főként morális munkákban. A zeneelméleti értekezések jellemzően továbbra is az antik, zene erejét dicsérő hagyományokból merítenek. Így a két műfaj közt természetes egymásnak feszülésről beszélhetnénk a kérdésben, mégis a tiszta céllal használt zene a legtöbb esetben a morális munkákban is pozitív dologként jelenik meg, szembeállítva a romlott zenével, melyet alantas zenészek és énekmondók szolgáltatnak romlott helyeken (kocsma, vásár, templombúcsú) romlott közönségüknek.

Az előadás kora újkori angol morális értekezések és zeneelméleti traktátusok vizsgálatán keresztül azon kérdésekre keresi a választ, hogy melyek a zene azon pozitív jellemzői, amelyek (főként antik munkákkal alátámasztva) a kortárs romlott világban is elfogadhatók maradnak, illetve hogy hogyan állítják be a szövegek a zenét megrontó tényezőket és figurákat, valamint tevékenységüket, melynek eredményeként a zene egy negatív dologgá válik.

A konferencia programja megtekinthető itt.

ELTE ITDI, Angol Irodalom és Kultúra a Középkorban és a Kora Újkorban Doktori Program, negyedév. Kapcsolat: davidgergo47@gmail.com

Dávid Gergő vagyok, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának negyedéves hallgatója. Tanulmányaimat az Angol Irodalom és Kultúra a Középkorban és a Kora Újkorban programon végzem. Fő érdeklődési köröm tárgya a kora újkori dráma, kiváltképp Christopher Marlowe és William Shakespeare művei. Készülő disszertációmban a két szerző művei közötti kapcsolódási pontok eddig nem kutatott aspektusait vizsgálom.

Doctor Faustus: Kétely és világkép

Christopher Marlowe Faustus-a többek között a szkepticizmus problémakörét vizsgálja, amelynek során a nyelv központi szerepet kap. A gondolkodás, a bizonyosság, a kétely és az önreflexió egyaránt központi elemeit képezik Ludwig Wittgenstein nyelvfilozófiai vizsgálódásainak. Bár Marlowe-t és Wittgensteint évszázadok, műveiket pedig műfajok is elválasztják egymástól, írásomban a Faustus-ban megjelenő szkepticizmus és a nyelv egymásra ható viszonyát kívánom bemutatni wittgensteini módszerek segítségével.

Arra a kérdésre keresem a választ, hogy Faustus miképp képes fenntartani a cselekmény során kibontakozó világképét a szkepticizmussal szemben – például hogyan hiheti egy tudós, hogy a pokol csak mese, miközben farkasszemet néz az ördöggel? A dráma egyértelművé teszi, hogy hit és világnézet tekintetében az empirizmus és a tapasztalat nem nyújthatnak kielégítő válaszokat. Továbbá azt is megfigyelhetjük, hogy a darab során Faustus próbálja fenntartani és igazolni világképét mindennel és mindenkivel szemben. A világgal szembehelyezkedő antihős problémafelvetései és önreflexív monológjai kora-modern tükörképeként értelmezhetők a wittgensteini filozofálásnak, kiváltképp ahogy az Wittgenstein poszthumusz kiadott A Bizonyosságról című művében jelenik meg.

A konferencia programja megtekinthető itt.

Elkészült a FiKon idei programja, itt megtekinthető. Mindenki készüljön, már csak pár hét!