Kedves blog-függő olvasóink és keresőmotorok! Mint bizonyára észrevettétek, egy előadót a konferencia napjára is hagytunk, hogy még indulás előtt is olvashassatok egy újabb rezümét. Gesztelyi Hermina az egyik legfiatalabb előadónk, na persze nem ezért maradt a végére, hanem mert előadása igazán izgalmasnak ígérkezik. Hermina a Debreceni Tudományegyetem hallgatója, előadásának címe: Bethlen Kata és a mintakönyvek lehetséges kapcsolata.
Előadásom egy olyan korpuszt igyekszik bemutatni és értelmezni, amely a magyar kutatásban eddig kevesebb figyelmet kapott, illetve vizsgálata kizárólag művészettörténeti megközelítésű volt, nevezetesen a mintakönyveket. A 16–18. században igen népszerű kiadványok kéziratosan és nyomtatásban egyaránt terjedtek, elsősorban a hímzők, varrók tulajdonában voltak. A tekintélyes textilkészítő-műhelyt fenntartó Bethlen Kata esetében éppen ezért indokoltnak tűnik ezt a szempontot is érvényesíteni. A református patróna változatos mintákkal rendelkezett, és ezeket folyamatosan bővítette is, igyekezett megszerezni a neki tetsző darabokat, ahogy az leveleiből is kitűnik: „Őkegyelmét terheltem volt valami párta formák iránt…”. Így a hozzá köthetően fennmaradt textíliák mintavilágának elemzésekor az ilyen gyűjteményekkel való összevetés segít európai kontextusban is elhelyezni tevékenységét. Ami viszont a mintakönyvek korábbi értelmezésénél nem került előtérbe, az az hogy dedikációikkal ezek a kiadványok egy követendő nőképet is megfogalmaznak, forgalmaznak. A Bethlen Kata kutatásban már Markos Andrásnál megjelent szempont szerint, akár közvetlenül, akár közvetetten, Bethlen Kata patrónai, kultúraszervezői, írói tevékenységére valamiképpen hatást gyakoroltak udvari papjai, illetve halotti beszédeik, a női életvezetési tanácsadó könyvek, az angol puritán és pietista kegyességi szövegek és az erős hatást gyakorló családi hagyomány. Ugyanilyen kultúraforgalmazóként, elvárások és viselkedési minták hordozóiként érdemes tekinteni a mintakönyvekre is.
A magyar szakirodalomban több ma is sokat hivatkozott tanulmány foglalkozik teoretikusan a szöveghagyományozódás és a szöveghiba kérdésével. Előadásom esettanulmány, melynek célja, hogy egy sok szempontból nagyon is egyedi korpuszon, Bogáti Fazakas Miklós zsoltárain keresztül mutasson be egy lehetséges hibafogalmat, mely reményeim szerint árnyalni tudja az erről folyó elméleti vitát.
Egy 2008. szeptemberi tiszakürti terepkutatás során a falubéli régiségkereskedőnél bukkant fel egy törökszentmiklósi hagyatékból származó kéziratos füzet. A feliratozás szerint egykor Deák Lajos tulajdonában lévő 19. századi füzet (1881-96 között íródhatott) néhány mindennapi bejegyzés mellett számos, a népköltészet műfajai közé sorolható művet tartalmaz. Korábbi munkáimban e nem mindennapi darabokat tartalmazó füzet elemzésével foglalkoztam. Általános jellemzése mellett a füzetben megtalálható művekből részletesen a népmese kategóriába soroltakat vizsgáltam, azokat a magyar népmesekutatás módszereivel igyekeztem elemezni. Választásom azért esett rájuk, mert paraszti kéziratban fellelt népmesékkel aligha találkozhatunk. Elemzésem során az író stílusára, motivációira is megpróbáltam fényt deríteni. Előadásomban a mesék, és a füzet elején található vallásos népénekek mellett egy különleges mondaalapú történetre is kitérek. Emellett megpróbálok rámutatni, milyen szerepe lehetett a füzetben található szövegeknek, illetve magának a füzetnek a mindennapi kultúra írásbeli és szóbeli oldalának határán..jpg)
A fehérhegyi csatát (1620) követő erőszakos térítés és birtokelkobzás következményeképpen cseh menekültek áramlottak be és telepedtek meg a felső-magyarországi területeken. Több okra vezethető vissza a cseh exulánsok Trencsénben és környékén való letelepülése. Ezeken a területeken magyar, szláv és német lakosság élt együtt, és a cseh menekültek a nyelvileg rokon szláv népességgel már meglévő kapcsolataik révén és a nemesi családok segítségével telepedhettek le a városokban. I. Rákóczi György birtokot adományozott a cseh testvériség tagjainak, akik később betagolódtak a magyarországi kálvinista egyházba. 
A 17. századi kéziratos énekgyűjtemény kétnyelvűségét egy sajátos szövegcsoport felől szeretném bemutatni: az előadás során számba venném a kézirat azon műveit (s ezek latin és magyar nyelvű változatait), amelyeket a későbbi hagyomány Nyéki Vörös Mátyásnak tulajdonított - a bemutatott költemények szerzősége több esetben jelenleg is bizonytalan. A máig kiadatlan fordításokat is tartalmazó szövegcsoport vizsgálatának segítségével vázlatosan körvonalazni lehet a gyűjtemény lehetséges szerkesztési elveit, illetve a nyomtatott művek kéziratban való továbbélésének módozatait is.
A Ráskay Lea másolatában fennmaradt Horvát-kódex (1522) két pelbárti Mária-prédikációt és egy regulafordítást tartalmaz. Míg utóbbi szerzetesi szabályzat a kötöttségéből fakadóan és mivel valószínűleg magánolvasmányként funkcionált, kevésbé – nyilvánvalóan szinte semennyire nem – viselheti magán a szóbeliség nyomait; az M. Nagy Ilona által vizsgált Ráskay-kódexek szópárosítási divatja – amely fellelhető itt is – az írásbeliségben élt. Ezzel szemben a felolvasásra szánt prédikációkban a forráshoz képest díszítettebb Mária-frazémák, a kódexbeli latin szövegrészek fordításai és a beazonosítható bibliai szöveghelyek rámutathatnak bizonyos, a szóbeliségben is meggyökeresedő szöveghasználati módra, hagyományra. A forrás-kódexszöveg prédikációinak viszonyában a betoldásokat alaposabban szemügyre véve talán tetten érhetők a szóbeliség nyomai a fent említett, különböző latin szövegek magyar fordításából kompilált kódexben.
Azóta, hogy Kézai Simon gesztájában a székelyeknek egy sajátos írásrendszert tulajdonított, sokak fantáziáját megmozgatta a székelyek írásának kérdése. Az évszázadok során kialakult vélekedések, a jelkészlet hiteles emlékeinek kis, és a hamisítási kísérletek nagy számának hatására a XIX. század végére megjelent az írásrendszer ősiségével kapcsolatos szkeptikus álláspont. Az orhoni ótörök feliratok megfejtése aztán egy csapásra új irányba terelte a vitát: a keleti törökök egynémely jelével való formai és hangértékbeli hasonlóság sok kutatót meggyőzött a székely írás ősiségéről. Azóta számos forrással, tárgyi emlékkel vagyunk gazdagabbak. Előadásomban arra keresem a választ: miről is tanúskodnak ezek? Mikoriak a legkorábbi emlékek?